önarc(kép)
Hannibal
Dr. Lecter impressziók
Ez a fandom szépen módszeresen tűz a villájára.
(kezdeti írás, tessék vele (orvosi)kesztyűs kezekkel bánni.^^)
önarc(kép)
Hannibal Lecter vagyok.
A reszketés, a sóhaj, és a reszketés a sóhajod mögött.
-Will? Gyere be, kérlek.
Kitárul egy ajtó: elegáns szövetöltöny, könyvillat, baráti pohár fehérbor, süppedős szőnyeg és szívélyes szemek.
A biztonság illúziója.
A hűtő szisszenve nyílik, a fuvallat jégszirmokat karcol a levegőbe. Mestermű készül a klasszikus zene fájóan tökéletes dallamaira.
A húsba oltott precizitás.
-…az én páciensemet, anélkül, hogy konzultáltál volna velem! Udvariatlan, mondhatnám modortalan lépés, Hannibal!
Mégis velem vacsorázol, nevetsz rám a desszerted mögül. Valamit érzel, valamit jelez az ösztönöd, de kedélyesen, a tarte aux quetches forró, fűszeres öntetével együtt temeted magadban mélyre.
Az önmagát tagadó gyanú a tekintetedben.
-És akkor megcsókoltam Alanát és…
-A barátod akarok lenni. Miért vagyok neurotikus? Én csak…
-Miriam. Nagyon bátor lány volt…talán a legbátrabb…
Megnyugtató bólintás. A szem csak annyira közönyös, amennyire a koncentrációhoz szükséges. Tartása, hangja önkéntelenül is bizalmat ébreszt.
Kifogástalan szaktekintély.
Megnyugtató bólintás. A szem csak annyira közönyös, amennyire a koncentrációhoz szükséges. Tartása, hangja önkéntelenül is bizalmat ébreszt.
Kifogástalan szaktekintély.
A szoba diszkrét lámpája szikár mosolyt rajzol a száj körüli kis ráncokra.
Kortyol egyet a legkiválóbb óborból, pillanatra lehunyja a
szemét, majd ujjai a billentyűkre tapadnak, és a csembalóból sóhajtva szakad
fel Bach Áriája, a brutálisan megcsonkolt halottak üvöltése ez, a kottát vér
rótta, a finom kalapácsok emberi csontból készültek, és csak zeng, árad,
hömpölyög a néma sikoly.
Hannibal Lecter vagyok.
Úriember, pszichiáter, és ínyenc.
Megjegyzések
Amúgy mindjárt megpróbálok bármi értelmeset is kinyögni azon túl, hogy ADADGGSJODNFHJKHJ ;____;, mert egyelőre bizony így érzem magam. Komment. Méltató. Tőled, akit egy jó ideje csak csendben olvasok, és most írsz és tetszik és áww. (Amúgy ha nem noszogatsz, ez a blog sem lenne itt.)
Szóval egy fifti-zavarodott, fifti-megilletődött köszönöm, és úgy örülök, hogy tetszett. <3
Nem akarsz belemerülni, mert nem biztonságos - andalít és megijeszt.
Egyszerűen fantasztikus. Annyira örülök, hogy csatlakoztál a blogspotos írókhoz! Tessék szorgoskodni, mert szeretem, amit művelsz. xx
Mármint komolyan, annyira furcsa most a másik oldalon lenni. Harmatzsenge, angst-on és slash-en edzett gyermekkorom nagy része a Merengőn telt, címszavakban: olvasni, átélni, kritikáig bátorodni, rendszeresen kritikát írni, csendben fejlődni. Néma, objektív, befogadó szivacs.
De ez most nem az. Itt adni akarsz, megmutatni valamit; nem kérni és nem csendben olvasni a sorokat. Itt félsz, izgulsz, beremeg a kezed amikor leütöd az entert. És elképesztő még belegondolni is, hogy ez valakiknek tetszik.
Szóval igyekszem, bár nagyon messze vagyok még a kitűzött szinttől.
Köszönöm a bátorítást.
Nélkületek amúgy sem lennék itt. :x
Én annyira, de úgy. De annyira. Hogy nagyon
ÖRÜLÖK
most neked. Hogy olvastad, hogy tetszett, hogy ezt le is írtad.
Szóval köszönöm. ♥
(fog egy kamionnyi szívecskét és amikor kilépsz a lakásból rád önti őket.)
*értelmetlen nyál vége*
Tudsz valamit, én mondom tudsz valamit. Például elkapni a karaktert. Megfogni, megragadni a grabancánál fogva, lerántani és a történetebe szögezni. Mindezt persze finoman és puhán, észrevehetetlenül ügyesen leplezve, végig az orrunk előtt felvonultatva.
Például, a történet morálja sugározza azt a finom eleganciát, ami hirtelen kellemesen megcsap, aztán lassan betemet és megfojt. Kínosan könnyedén öl a sok, hosszú francia szó, az ízletes falatok látványa, a tömény borok aromája, a fűszerek émelyítő illata, a komolyzenei aláfestés, melyet te akkor is hallatsz, mikor nem szól. Az udvariasság önző. A megtestesült tökéletesség összeprésel, eltör.
Élvezet, minden egyes fullasztó pillanat.
Nem tudok értelmesen válaszolni, próbáltam, méressék meg a lelkem, hogy próbáltam, vetessék krokodilfejű nődémonok elé, ha hamisnak bizonyul.
Annyira köszönöm, amennyire köszönlek.♡
Az udvariasság önző, ezt külön imádtam.
(Megfognám, megragadnám biz’én a karaktert is, finoman, puhán, mit sem törődve a köztünk lévő 28 évvel khm.)
Elolvasom újra. És újra.
Ez annyira hannibal hangulatú volt, Lecter karaktere zseniális, felsőbbrendű, és ijesztő egyszerre, a szavaid pedig beleégnek a fejembe, és azt akarom, hogy örökre ott maradjanak. Köszönöm. Nagyon. Fantasztikus volt.
jaj de nagyon jajdejaj. ;u;
Örülök, hogy tetszett, különösen, mert ez volt a legelső próbálkozásom ebben a fandomban. (meg úgy en générale a fanfictionök világában, leszámítva egy apró kis DW-kitérőt)
A szavaim és én pedig göcögve ott leszünk és együtt halunk meg veled a második évadon.
Köszönöm szépen, hogy írtál ♥