rózsafüzér
"Rose Tyler: What did you say your name was?
The Doctor: I told you; The Doctor."
rózsafüzér
örökké
Ring around the Rosies
A pocket full of posies;
Ashes, Ashes
All stand still.
The King has sent his daughter,
To fetch a pail of water;
Ashes, Ashes
All fall down.
A pocket full of posies;
Ashes, Ashes
All stand still.
The King has sent his daughter,
To fetch a pail of water;
Ashes, Ashes
All fall down.
tizennégy
Az ablak előtt táncol
az új dzsezzbalett-cipőjében. Haja copfba fonva, arca enyhén kipirosodott, bőre
a hévtől, az ablak előtti járda pedig az eső fürdette utcalámpák tompa fényétől
ragyog. Jackie későn ér haza, muffint süt, rózsaszín mázas tetejűt, rajta az
ügyetlen, remegő kézzel írt fehér felirat: Boldog szülinapot, Kicsim. Mellette
egy marcipánrózsa.
*
Ölelése őszinte, szeme
ködös, és apáról mesél, mint ilyenkor mindig, Rose könnyei pedig átnedvesítik a
szürke melegítőfölsőt.
tizenhat
Új fiú érkezett az iskolába, ragyog a foga, ha nevet. Két hét sem kell, randira hívja, valami érdektelen űrscifit néznek, ő pedig egyenesen a gyomrában érzi felszállni azokat a furcsa formájú űrhajókat. Mickey popcornt dobál a levegőbe, próbálja imitálni a tér tágulását.
Nem éppen ügyes, mégis van benne valami ösztönös báj.
Új fiú érkezett az iskolába, ragyog a foga, ha nevet. Két hét sem kell, randira hívja, valami érdektelen űrscifit néznek, ő pedig egyenesen a gyomrában érzi felszállni azokat a furcsa formájú űrhajókat. Mickey popcornt dobál a levegőbe, próbálja imitálni a tér tágulását.
Nem éppen ügyes, mégis van benne valami ösztönös báj.
Erős és biztonságot
ad, ahogy a mozi után megcsókolja.
tizenkilenc
Egészein idáig nem
tudta meghatározni a boldogságot, mint olyat.
Elálló fülek. Északi akcentus. Egy mosoly, amitől még a szombati, hajnalszürke és ködszagú London is felragyog. Mély szemek, a fájdalom és szenvedés gondosan álcázva- de ő átlát rajtuk. Megérinti: képes elérni őt- nem a hőst, nem a harcost, hanem az embert, a férfit. Képes megjavítani.
*
Álmaiban almaillatú a levegő. Savanykásan édes, és ezernyi kaland izgalmával feszül. Adrenalin és endorfin. Néha úgy érzi, szétrobban a vágytól és az örömtől.
Elálló fülek. Északi akcentus. Egy mosoly, amitől még a szombati, hajnalszürke és ködszagú London is felragyog. Mély szemek, a fájdalom és szenvedés gondosan álcázva- de ő átlát rajtuk. Megérinti: képes elérni őt- nem a hőst, nem a harcost, hanem az embert, a férfit. Képes megjavítani.
*
Álmaiban almaillatú a levegő. Savanykásan édes, és ezernyi kaland izgalmával feszül. Adrenalin és endorfin. Néha úgy érzi, szétrobban a vágytól és az örömtől.
huszonhárom
Rohan. Soha egy
pillanatig nem gondolkodott, hogy kövesse-e. Természetes volt, hiszen hozzá
tartozik, összetartoznak. Bolyong a hatalmas űrhajóban, és napról napra
szerelmesebb az életébe. Útinaplót ír, és magában mosolyog, hogy senki nem
hinné el, ha látná. Sír és kacag és fél és félt…és fut. Örökké rohan. A múlt
elől, a jövő után, a boldogság felé.
*
reccsenve
meghasad
felszakad a tér-idő
reccsenve
meghasad
felszakad a tér-idő
retteg
remeg
remeg
a szemében a fájdalom
üvölt
sikít
üvölt
sikít
a kín késnél is élesebb
egyedül.
egyedül.
végtelen
Itt a tengerparton csendes
érdektelenséggel mosódik össze fájdalom és magány. Halszag üli meg a lelket, és
a homok érdes súrlódása karcog a bőrcipőn.
Nedves, ázott, és rideg, mégis minden évben egyszer kijön az öbölbe. Térdig a hideg, szürke vízbe gyalogol, karjait a rojtos, megtépázott ég felé emeli, majd óvatosan, mintha félne, hogy elszakad az emlék, átöleli magát. Vár egy hangot. Vár egy mosolyt, egy illatot: orrát a hosszúkabát hajtókájába temeti, mélyet szippant.
De helyette csak az az alattomos,
Nedves, ázott, és rideg, mégis minden évben egyszer kijön az öbölbe. Térdig a hideg, szürke vízbe gyalogol, karjait a rojtos, megtépázott ég felé emeli, majd óvatosan, mintha félne, hogy elszakad az emlék, átöleli magát. Vár egy hangot. Vár egy mosolyt, egy illatot: orrát a hosszúkabát hajtókájába temeti, mélyet szippant.
De helyette csak az az alattomos,
felhőbe tűnő,
olajfoltos tengerszag
van.
Megjegyzések
Hol?
Ugye tudsz róla, hogy mostantól kezdve indokolatlanul gyakran és indokoltan mézédes véleményfluffokkal foglak letámadni? Nem? jó, most már, igen.
Ez valami csodálatos volt.
Én mindig heves és jól megindokolt féltékenységgel tekintek Rose-ra, mert a Kilences Dokival utazhatott (bocs, ezt mindenhol, mindenkinek elmondom), viszont te elérted azt, hogy megkedveljem és rokonszenvezzek vele. Ez pedig tőlem a lehető legnagyobb dícséret.
Egy varázsló vagy.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Ha valahol, hát itt nyugodtan lehet Kilencesről áradozni.
Sokszor legszívesebben csak leülnék a New WHO első évadával a sarokba, és csitítva szeretgetném, amiért ennyire mellőzött. Oké, igaz, hogy vannak benne :bűnrossz: részek (és még rosszabb effektek), a későbbi évadok tükrében pedig közel sem annyira szövevényes, de. De. Azt mondják nerd berkekben, hogy a Whovian az első Doktorát nem felejti, emellett pedig ne hallgassuk el azt sem hogy Eccleston lejátssza a képernyőt a laptopról. (plusz némi markáns apakomplexus, khrm.)
Amennyiben Rose-t mint karaktert nézzük, irigylem, szeretem, de nem a kedvencem; átlagos, egyszerű, idegesítő, ami pedig még rosszabb, néha közönséges is, és csúnyán lenőtt a haja. Ezen kívül nem olyan erős, mint Martha, nem olyan emberséges, mint Donna, hiányzik belőle Amy konok temperamentuma és Clara bájos talpraesettsége is. Nem való a Doktor mellé, mondhatnánk. És tévednénk. Ugyanis az, ami Kilencessel köztük feszül, az az egyik legmélyebb kimondatlan szál, amit valaha láttam. (Tízesről most csak említés szinten mondanék, szerettem, de szerintem Rose és közte csak giccs és giccs és csupasz dolgok voltak 9-hez képest. Jó, a Doomsday persze nekem is kitépte a szívem és kettértörte és a földre taposta kétszer, de most az egész ketteükről beszélek. Lehet vitatkozni, egy csokor házi Dalek társaságában várom azokat, akik másképp gondolják.) Kicsit félek amúgy ilyen téren az 50. évfordulós résztől.
Visszakanyarodva a lényeghez, sajnos nem tudok összeszedetten válaszolni.
DEhé, még egyszer NAGYON KÖSZÖNÖM. ^w^