Vanessa halott


(a képet ne nézzétek, még nem az igazi, kísérletezem épp a dizájnhoz illő formákkal.)


új fandom a Gotham fandom
(*avagy hogyan lett a semmi-közöm-a-DC-hez-köszi hozzáállásomból egy, a karaktereknek, a rendezésnek és az eredettörténeteknek némán tapsoló érzelmi roncs.)

hommage tizenkét villanásban annak a kötésnek, fájdalomnak és múltnak, ami Alfred Pennyworth és Reginald Pain Payne között feszül.

köszönet és egyben helló yami <3





Vanessa halott



- Reggie?
Az eső szürkére mossa a feljárót.
Amit lát: egy kitáruló foltnyi otthon, benne elegáns előszoba;  
ápolt kezek, a mell magasságában feszesre gombolt ing -
aztán a döbbenten a száj sarkába kúszó öreg mosoly.

A macskakövek beisszák a vért.
Felette egy szempár villan, finom női kezek pörgetik végig az utolsó emlékeit:
zuhanás, gyógyszerek, Bruce apró arca az ablakban, Alf--
Az ópium még pár pillanatig kitart. Aztán felüvölt.
Körülütte Gotham közönyös félhomálya.

A fiú akár az övé is lehetne.
Az első ütés feltépi a száját. A második feltépi a múltját.
Lehetne napfény, kertes ház, a fiuk nevetve birkózik a családi kutyával.
Vanessa nyakában lélegeztető helyett könnyű sál-
- Erősebben, ez az, Bruce, adj bele mindent.
A vér, mint feloldozás az orrából a fogai közé csordul.
Lenyeli, és felvigyorog Alfred-re.
Bruce kezei megremegnek, ahogy előre nyúl.
A mocsok, ami körülötte gyűlik, lassan a vérén át a tenyeréig jut:  
tehetetlenül bizseregnek benne a bosszú apró, elszánt szilánkjai.
Selina csontjaiba belehasít az ösztön. Pillanatok alatt felméri a helyzetet,
visszatekint: bűnből bűnbe, de most először életet menthet vele.
Selina dönt.
Alfred feléjük indul, és ő érzi maguk között sűrűsödni a teret.
Vonzza a tekintetét és a régi emlékek egyesével szövik vissza hozzá.
A lépcsőn vonul, tekintélyes, elegáns, fokról-fokra húzza maga után a magányt.
Itt maradhatna vele: egy pillanatra, néhány hétre, egy tisztességesebb életre.
Megrázza a fejét, a szája mosolyog, a szeme halott.
Int a fiúnak és elsétál.

Nevetnek. Bruce elbűvölő, Reginald részeg.
A bor illata az orrában. Alfred arcszesze a nyelve hegyén.
A konyha a világ legbiztosabb menedékpontja - cserzett asztal, békés fények.
Tekintetek köröznek a pohár peremén, a borban a múlt, a vörösben a vér.
Bruce visszavonult a szobájába -termeibe, biztonságos csarnokaiba.
A konyhára feloldhatatlanul hull a felnőttek terhe.
Hallgatnak, mint akkor.
Alfred magánya szűköl az érintésért.
Reginald lassan, kérdően húzza végig a tenyere élét a bordáin,
majd hirtelen a nyakába kap - fogak, forróság, büszke ívek.
A kezük érdes, a szemek alá árkokat vont a múlt, de az ízük mit sem változott.
A száj finom bőre alatt kitartva rezeg egy mély torokhang.
Éhes harci kutyák.  
Szénné égett emberi hús szaga -
a háború kiszámított precizitással zúzta vérré és csonttá a bajtársaikat.
Fedezékbe zuhannak, a tekintetük összekapcsolódik. Élnek.
Alfred vállon lapogatja és Alfred este végigsimít a vállán.  
Szó nélkül, némán csinálják, lefojtva üvöltik ki a megúszott halált.

Megtanították őket a hazugság felismerésére-
de megtanulta azt is, hogy kritikus helyzetekben mégis a zsigeri ösztön dönt.
Így hát mikor a veszély ázottan, elveszett tekintettel besétált a házba,
Alfred maga mögé tolta a racionalitást. Júdás, csókolta borral a száj ismerős vonala,
és ő hitte, mert hinni akarta: most nem így lesz.
Túl sok fontos embert veszített már el.
Reginald most a szemébe néz,
Tolvaj, suttogja a gyilkos,
és ő tudja.  


Alfred a vállára simítja a kezét. Megpaskolja.- Mindig van kiút, Regs.
-------------------------------------------------
A penge a húsba  mar. Lassú vér virágzik át az ingen,
a nadrágtartó lehulló szárain, a padlóra bukáson.
Némán rohan,a feljárón még megáll. Sír..          
- Ég veled, Alfie.

s
z
é
t
h
u
l
l
i
k

Szisszen a tű.
A nyakába mocsok kúszik, a matrac minden mozdulatára nyüszít.
Körülötte delíriumot osztó halál, nyögdécselő roncsok és a fel-felhányt önvád.
Egy ködös alak felöltőben és katonai bakancsban mellé guggol, kezét nyújtja.
Közelebb húzódna, de leesik a matracról.Húgyos ruhák és emberi sorsok szaga.
A kés helye a gyomrában.
Alfred lassan, fáradtan felül.
A takaró lassítva, némán a földre hull. A ház üres.
A rettenet a felismeréssel egyidőben szakad ki belőle.
- BRUCE!

Megjegyzések

Raistlin üzenete…
Visszajött a Rivürrrr ;u;
mango üzenete…
Néma város, homályos utcák, előre döndülő léptek, felszegett áll.
Visszajött.



(ha nem toszogattok yamival most nem lenne hátterem és kommentszekcióm és ilyenek. szóval <3)
ichor21 üzenete…
Másodjára újraolvasva is áll rá a facebookos reakcióm... annyit tennék még hozzá, hogy nagyon örülök, hogy tőled olvastam róluk először, mindig erő van az írásaidban, és ez nagyon kellett hozzájuk.

Raistlin üzenete…
Ki akartam cseszni magammal szóval elolvastam megint, ezúttal rendesen, és aztakurva. Minden szószilánkon megvágtam magam.

Népszerű bejegyzések