mo|u|rning rituals



Tárámrám, újabb OTP7.
Azt hittétek, elfelejtettem? Muhah, hogy nem.
Fogadjátok tehát sok szeretettel, és bocsánat a hosszú kimaradás miatt, nincs mentségem, csak a tökéletes és permanens nihil és az üres word dokumentumok minden egyes alkalommal, amikor írni próbáltam.
Na de ennek remélem, vége.

páros: sweet Hannigram
kihívás: reggeli rituálék
zene: 

"Can I come over, I need to rest / Lay down for a while
Disconnect the night was so long / The day even longer
Lay down for a while recollect"






*
Mo|u|rning rituals


Lassan hullámzott a fény, kegyetlenül behúzódott az ablakkeret résén. Hozott magával némi hűvöset, valami félelemszagút, és egy keserű sóhajban ráült Will ajkaira. Megnyalta a száraz bőrt, majd a reggeli szokással beletúrt a hajába. Nem egy álmában ilyenkor csomókban hullik az ujjai között és véres csíkokban folyik a homlokára, de most csak haj volt, félreismerhetetlen, sóillatú haj.

Megnyugodva kereste az óra számlapját, de az ismerős ködös derengés helyett csak valami finom kattogást hallott a dobhártyája mögött, mintha egy Fabergé-tojást mintáznának, kopp-kopp a csodálatos finomságú héjon, csipkeinda, kipp, mélyre szalad a véső, kopp, túl mélyre.

Megrázta a fejét, és nyújtózott egyet. Száraz biztonsággal állapította meg, hogy ma nem izzadta szét az ágyneműt, tehát nem fogja jó ötletnek találni a tetőablakba teregetni, majd a szelet üldözni a kutyáival, ahogy az kacagva szalad a textíliával. Az ember csak tanul a hibáiból, gondolta elmerengve.

Bár ami azt illeti, nem is érez ágyneműt maga alatt. Egyáltalán, nem érzi a bőrét, a takarót a combján és a felkarjain és ez az a pillanat, amikor tudatosul benne, hogy valami nagyon nincs rendjén, hogy megint összefordult zavar van, az az időszak amikor csak ragad a semmiben és nem tud elindulni, elhúznak mellette a gondolatok és hiába kap utánuk, nem sikerül, nem viszik ki, nem viszik el a valóságba-

Kávéillat jön valahonnan a tudata mélyéről. Ma még határozottan nem főzött, a tegnap esti meg hideg mint az avasodás, és biztosan nem hozta fel az emeletre, szorosan összepréseli a szemét és elszámol tízig, mielőtt óvatosan újra kinyitotja. Őszintén reméli, hogy közben nem találja magát felöltözve a konyhában egy kancsó teli fekete mellett.

Levegő ki. Szem óvatosan fel, egyik, másik, a rohadt életbe hogy felöltözve fekszik egy ismeretlen kanapén mi az hogy farmerben miért másnál hogy került ide ez nem Alana kanapéja és ez nem a betegágy Abbigail kórtermében-

- Jó reggelt, Will.
Valaki árnyékban, és a kávéillat felerősödik. Megvillannak egy tálca körvonalai, éles fémszín, először a mozgás, aztán jön a hang, végül kis késéssel ráismer. Önkéntelenül is összerándul, nem veszi észre, hogy feljebb húzta magán az alkalmi plédet.
- Hajnalban beestél az ajtómon. Adtam egy erősebb altatót, remélem, hatásos volt.

Alvajárás, hát persze. Kurvaélet. Miért ide.
Biztonságérzet, suttogja válaszul egy kaján hang.
Will felül, nehezen, végre.
- Bocsánat a… a zavarásért.- hangja kásás és ismeretlen, ki kellene engedni a kutyákat a kertbe és… ja, nem.

- Főztem egy kávét.- Hannibal finom mosollyal és finom kezekkel odacsúsztat egy finom vonalú porceláncsészét és Will legszívesebben a földhöz vágná és eltörné ezt a túlzott eleganciát.
- Köszönöm. Tényleg. És nem vagyok egy reggeli ember úgyhogy…
- Nem kell szabadkoznod. Előkészítettem a fürdőt, törölköző az akasztón.

Will meg akarja kérdezni, hogy netán a neve is bele van-e hímezve, illetve, hogy lesz-e utána villásreggeli, de csak egy ironikus fintorra telik, ellenkezni nem tud. Lerúgja magáról a plédet és amikor Hannibal kimegy belvág egyet a párnába, az istenért, nem négy éves, akiről gondoskodni kell, de hát pontosan úgy viselkedsz most, menj szépen vegyél egy frissítő fürdőt, fogj egy buszt haza és felejtsétek el ezt az estét örökre.

A fürdőszoba hatalmas, kavarognak benne a krémszínek, a padló azonban sötét. Willnek egy tortaszelet jut róla eszébe; tejszínek egy keserűen csokoládés alapon.

Kissé zavartan dobálja le magáról a ruhákat, forró víz a nyakszirtjén, megkönnyebbült sóhaj, a haja alja is nedves lesz, gőzlebeny és az illatok, vaníliára számított és vaníliát is talált, valami egészen különleges tubusban, bizonyára rendelésre készült mint a parfümök, a fej-illat forró de a szív-illat, és erre csak később, a mosdókagyló előtt állva döbben rá, az valami hideg kiszámítottság.

Szinte rossz érzéssel tölti el, hogy vízcseppeket hagy maga után, amikor kilép a kádból. Gyorsan magára teker egy törölközőt, és a tükörbe bámul. Úgy érzi, Hannibal arca néz vele szembe, hogy amíg ő vizes ujjaival próbálja rendszerezni a tincseit, a másik egy elegáns, csontnyelű fésűvel simítja könyörtelen szimmetriába a haját. Minden reggel. Törölközővel a derekán, vagy nem is… Will gyorsan körbenéz, és valóban, egy akasztón háziköntös lóg, élesre vasalt, bordó, mint az alvadt vér, ha megfogná, bizonyára megvágná a kezét, gyilkos selyem.  

Will a mosdókagylót markolja, kézfején kidagadnak az erek. A tükör-Hannibal dúdol magában, ahogy a régimódi borotvapamaccsal habot visz az arcára. A fény megvillan a borbélypengén, sercegés csúszik a lágy habon, precíz, tökéletes mozdulatok, egyetlen folt sem marad ki. Will elkínzottan dörzsöli végig saját borostás arcát, miközben a másik egy apró korty mentolos szájvízzel öblít. Nézi, ahogy egy leheletnyi aftershave-et hint a a bőrére, ebben a nyers fényben még hangsúlyosabbak az arccsontok, állandó-illat, Will pedig nem tud ellenállni, felemelve beleszagol az üvegbe és elmosolyodik.

Öv becsatol, apróért kutat a farmerja zsebében, természetesen, hogy nincs nála, ne gondoljunk bele, hogyan és mivel és mikor jutottál ide, a neved Will Graham, Hannibálnál vagy, aki a pszichiátered, és ahogy érzed, épp sonkás omlettet készít.

Három kimért koppantás az ajtón, az udvarias hang összeolvad a gőzökkel és azt mondja, hogy valóban, elkészült. Will gyorsan átrángatja a fején a pólóját, egy kézitörölköző sarkával megdörzsöli a nedves hajat a tarkóján, majd a mosdókagylóra hajítja. Felemeli. Felakasztja. Lesimítja a gyűrődéseket.   

Hannibal kint várja, a szépen felterített asztalhoz vezeti, át a reggeli fényben ömlő folyosókon. Fehér damasztszalvéta. Fehér kötény a férfi derekán. Narancslé, sűrű, élettől hasadó, kézbe simuló villa, udvarias félszavak, kint ébredező természet.

Will Graham két falat között arra a zavaró (és biztos) felfedezésre jut, hogy ezt meg tudná szokni.  

Megjegyzések

c u p p y. üzenete…
Halálosan, menthetetlenül, megkérdőjelezhetetlenül szerelmes vagyok minden egyes mondatba, amit kiadsz a kezeid közül. Ez bizonyított tény, orvosságom nincsen rá, törvények korlátoznak, de egyszer az enyéim lesznek, ha addig élek is.
Tökéletes álomszerű bódulatot kaptam ismét, valamit a valóság és a képzelet határán, egy olyan világban, ahol legszívesebben a mindennapjaimat élném. Törékeny és kellemes, de igen intenzív élmény minden sorod, az ember lágyan ring rajtuk, ahogy játszol a szavakkal.
Csodálatos lett, megint és mindig. Megéri várni a frissítéseidre. <3
Raistlin üzenete…
Fever Ray, az jöhet mindig. Meg a Hannigram is tőled, vagy őszintén szólva, bármiakármi.

1. Az első szakasz - amikor Will ébredezik. Nem emlékszem, olvastam-e valaha tökéletesebb leírást erről, vetted a bátorságot, hogy tényleg darabos legyen, hogy meglegyenek benne a félig még öntudatlan gondolatok áramkör-visszakapcsolódásai, hogy az érzékek ne illeszkedjenek a helyükre: a zavarosság nem célszerű, hangulatos vagy szájbarágós, hanem szükségszerű és valós és zseniális.

2. Második részlet. Will látomása Hannibalról a tükörben, ösztönös dedukció vagy tökéletes megszállottság egy teljesen köznapinak tűnő és mégis fenyegető jelenetben, és nagyon tetszik, ahogy szétszórod a tudatában azokat az apró, figyelmeztető jeleket, asszociációkat, amivel nem hajlandó törődni. Nagyon könnyű ezt eltúlozni, de te megint csuklóból és természetesen csinálod.

3. Számomra Will és Hannibal valóban eggyé lesznek a végén, az azonosulás önkéntelenül is végbe ment, és ebben az olvasatban [meg amúgy is] tökéletes annak a részletnek a fenyegetősége, hogyan jut el Will a porceláncsésze összezúzásától a gondolatig, hogy meg tudná szokni ezt {bár jobban belegondolva: összezúzta azt a teáscsészét, Jack törékeny kis csészéjét a különleges alkalmakra tartogatott porcelánkészletből, ahogy Hannibal megfogalmazza az első epizódból, és amit a szilánkokból összeállít, az a másik férfi tükörképe lesz. Akár tudatos ez a kép, akár nem, zseniálisan illeszkedik a szerkezetbe és whoa.}
mango üzenete…
Vidd őket drága Viktorom, vidd és díszítsd velük a konyhakertet, aggasd lampionokként a fákra, vagy dobd át a szomszéd tömbház korlátjára, de nagyon kérlek, hogy ne akarj ebben a világban élni, mert csak évek sokára lesz pszichológiai végzettségem, és addig bizony nem foglak tudni kimenteni. *save yami graham*

Annyira felfoghatatlanul mindig-örülök, hogy tetszik! ˘⌣˘ღ
/Rugdosni pedig bármikor és mindig ér a friss miatt, khrr./
mango üzenete…
Az van, hogy baromi régóta emésztem ezt a kommentet mert mindig nagyon, és még jobban esik. Megfogadtam, hogy valami nagyon szépen reagálom majd le, mert tényleg megtisztelő és összeszedett, emiatt napokig gondolkodtam rajta, csak hogy arra jussak, úgysem fog sikerülni.
MERT BOLDOG VAGYOK MINT AZ ÉDESÉLET AHÁNYSZOR ELOLVASOM
KÖSZÖNÖMÉSSZERETLEK. EÖE.

Azért kicsit murrogok is, mert szebben összefoglaltad a kommentet mint amilyen a történet maga volt, no de no. A teáscsésze nem volt szándékos utalás, de de…elképesztően örülök, hogy ez jutott róla eszedbe. Tényleg. Ha újraírnám, egészen nyilvánvalóvá tenném, mert zseniális összekapcsolás.

Nem basszus, még mindig nem vagyok képes érdemben válaszolni. Vehetjük úgy, hogy azt tettem, hngh? ♡
HardCandy üzenete…
atyaégderégenjártamitt! huh.
pedig annyira imádok tőled olvasni, hogy az leírhatatlan. ha a palacsinta receptjét találnám itt, annak is örülnék, mert te még azt is csodásan le tudnád írni. minden egyes mondatod egy kincs.
nagyon tetszett a novella felépítése és Will gondolatai, a töredezettsége, a szétszórtság. gyönyörűen el tudod kapni a pillanatokat. básszus.
<3
mango üzenete…
Candy, minden egyes alkalommal boldog vagyok amikor erre jársz úgyhogy ne merészelj emiatt szabadkozni! ♡ Nagyon szépen köszönöm a kommentet, képzelj el egy boldogságtól könnyedén lépkedő reggelt, mert pontosan ezt szerzett ma nekem.

Will egy igazi nyurrmanó és egyszer úgy szeretném, ha boldog lehetne. Bár néha elgondolkozom, hogy mindenki meg akarja menteni, én is, naná, de ő az aki éppen attól válik ennyire tökéletessé, hogy törött. Ettől különc, ettől borzong az ember, és nem tudom, békés!Will egy külvárosi családi házzal, kutyákkal, átlagfeleséggel és átlagfűnyíróval mennyire lenne karizmatikus.
[shit ilyenkor mindig bűntudatom van. bocsi Will. azért nem akarok rosszat. se.]

p.s.: Van amúgy egy tök menő palacsintareceptem is. Az benne a legjobb, hogy lehet belőle simát, meg amerikai duckót is sütni, csak a tejet kell benne variálni.

Népszerű bejegyzések