égfoszlány

Hannibal

Will egyperces

égfoszlány

A gép elemelkedett a földről. Sebet szakított a levegőbe, orrával szétszaggatta a felhőket, a nap pedig sápadt vérrel ömlött a cafatokra.

Will az ablaküveghez nyomta az arcát, és arra gondolt, hogy ha egy kárhozatra kikelt madár most nekicsapódna a plexinek, és valahogy megrepesztené, akkor az ő teste is foszlányokban repülne ki a 30x20-as műanyagkereten. A feje még kiférne egyben- a gondolat szórakoztatta.
Bezzeg ha macska lenne. Ha macskák lennének mind.

Alana egy sötétbarna burmai, beletemetném az arcom a puha bundába, Jack talán egy fekete perzsa, Dr. Lecter pedig egy érzelemmentes sziámi.
Önmagát egy morcosabb fajta maine coon-nak képzelte el.

Eljátszott a gondolattal, hogy reggelente hogyan jutna át a kutyasáncon.

Bor. Nem, köszönöm, nem vagyok túl jól. Tudja maga kedves túlrúzsozott légikisasszony, a zavart embereknek nem tesz jót az alkohol. Lázat sem olt, gyógyszerre meg amúgy is kurva ártalmas. Szóval, sóhaj,

-Köszönöm, nem kérek.

Vajon a mellette ülők tudják, hogy egy őrülőfélben levővel utaznak egy légtérben? Balra, a számítógépébe pötyögő öltönyös úriember, vagy a tompa szemű fiatal srác a folyosó felől, aki a tabletjén játszik? Vajon hány sorozatgyilkossal utaztak már egy gépen? Vajon hány sorozatgyilkos mellett megyünk el nap-mint nap, hányra mosolygunk rá a kisboltban vagy a benzinkúton vagy az orvosi ügyeleten vagy

Aludni kellene, legalább erre a pár órára. Hagyni, hogy a turbulencia álomba rázzon. Illetve álomba inkább ne. Mit kezdene a hölgyike, ha leizzadva, üvöltve ébrednék? Az utasok biztos megrémülnének. Az az egészségesen túlsúlyos típusamerikai hölgy bizonyára. Már most pánikszaga van.  

Kávé, igen, azt kérek. Híg és langyos, a mosogató azon felét idézi fel, amit mindenki utál kipucolni. De legalább lemegy vele a kapszula. Helló koffein, viszlát alvás.

Pulzálás a szemhéj mögött, szem kinyit, a felhők sarkai így is ugyanolyan aranyszínűek. Hát mi most a különbség látó és vak között? Dumdum-dumdum, szívzörej, ja nem, most nem zuhanunk le, pedig mennyi mindennek véget vetne talán jó is lenne (talán jobb is lenne) nem lennének színek és szagok és főleg zajok, nem üvöltene éjjel a farkas az ajtóm előtt, a farkas az álmaimban, a rémfarkas, a gonosz, vicsorgó, vörös szemű dög, mennyire is egyszerű megfejteni egy ilyen álmot, valamitől tartok valami üldöz valami már a bűzhödt fogai között tartja az ingujjamat nyála az alkaromra csepp-csepp-csepp-

Laura. Műmosoly és magassarkú, helló Laura, fáradt Laura, te is a konvenciók rabja vagy vagy az előírásoké vagy a kettő ugyanazzá vált álljunk csak meg

ez az illat
ez

az
illat

-Uram. Uram, kérem, üljön vissza a helyére, és kapcsolja be az övét, légörvényben vagyunk, nem szabad felállni.

Ránézek az órámra. Laura és Laura között fél óra telt el.

mi

a

fene

történik

Ablaküveg, helló ismét. Kellemesen, megbízhatóan hűvös vagy. Te is. 

Valami nagyváros felett repülünk, Európa, folyó, Bécs vagy Prága vagy Budapest vagy Párizs, fényvillanások, egy döglött hal az ablakig felugrik, üveges szemével rám röhög majd vissza, rengeteg-rengetegrengeteg apró hal ugrál, az egész folyó pici halak sokasága a belükből vér fakad és vörösre festi a vizet és hullák úsznak a csatornákban és mindnek garretjacobhobbs arca van és kacagnak rajtam hívnak tudják ők már tudják és 

Nagylevegő. Remegés. Karfába kapaszkodás. Nagylevegő.

Laura. Lauralauralaura. Megnyugtató neved van. Szeretem az a-ra végződő női neveket. Laura, pici spanyol zászlós kitűző a melleden, Laura, miért ugrik rád, megnő, úristen MEGNŐ a bika (a zászlón nem is volt, hát honnan?!) fújtat hörög szaga betölti a szűk teret hullámzanak az izmai és tágul az orrcimpa és neked ront és felszakít és Laura! vérfolt, kettő, és a rajtad átcsillanó szarvcsúcsok a fennakadt szemed ami visszatükröződik a vérmocskos szemüvegemben és

*

Sípolva ömlik be a levegő. Winston nedvesen böködő orra.

Hajnali négy foszforeszkál az órán.

Repüléssel álmodni: Védelem az érzelmek, az ösztönösség, a változások áramlása ellen.