holding hands
OTP7-02
kihívás: holding hands (mint kreatívan, a cím)
holding hands
A testet formaldehidbe helyezve hosszú ideig
problémamentesen tárolhatjuk, Hannibal még egyetemi éveiből jól tudta ezt.
A nő az alagsorban lebegett. Szőke haját sötétre színezte a folyadék, fülei, azok a bohókásan elálló fülek ijesztően nagynak tűntek az árnyékoktól. Szeme lehunyva, az egykori bátor mosoly helyett már csak közönyösen petyhüdt ajkak.
Nyújtsd hát a kezed, kedvesem- dúdolta Hannibal, és járatni
kezdte az elektromos csontfűrészt.
*
Will Graham óvatosan a
nő keze után nyúlt- most Alana aludt úgy, ahogy ő, egyszer régen a kórházi
ágyon. Összegömbölyödve, védtelenül, ruhástul, haja zilált, légzése azonban
nyugodt.
Megszorította, meg kellett szorítania, és utálta, hogy izzad
a tenyere közben, de ha nem teszi, sosem tudja meg, hogy ébren van-e, vagy
álmodik, vagy ébren álmodik, vagy ez megint valami rohadt delírium. Szorítás, de
ujjai csak a magányos ágylepedőt markolják.
Nem dühöngött, már abba is belefáradt, hogy csalódjon.
Csendben felkelt, és töltött magának egy pohár vizet, letuszkolt a torkán két
pirulát- emlékeztette magát, hogy hamarosan kérnie kell az újabb adagot- majd a
kanapéra telepedve felhúzta a lábát, és a mellé kuporodó Alexander fültövének
szórakozott vakargatása közben elnyomta az álomtalan alvás.
*
Álomtalannak hitte. Álomtalanban bízott, istenuccse perelni
fogja a gyógyszergyártót, egy ilyen erősségű altatónak órákra ki kellene ütnie.
Hajnali ötkor felkelt, és csendesen őrjöngve lemosta a képzelt vért a kezéről.
Mosdókagyló, elgyötört arc a tükörben. Ujjai a nyakára kalandoztak, végighúzta őket a borostán, fő nyaki ütöér, arteria carotis communis, egészségtől duzzad, lüktet. Él.
Abigail él. Hiába, akárhányszor játszod vissza, akármennyire akarsz ezzel megőrjíteni, de Abigail Hobbs él. Megmentettük.
Mosdókagyló, elgyötört arc a tükörben. Ujjai a nyakára kalandoztak, végighúzta őket a borostán, fő nyaki ütöér, arteria carotis communis, egészségtől duzzad, lüktet. Él.
Abigail él. Hiába, akárhányszor játszod vissza, akármennyire akarsz ezzel megőrjíteni, de Abigail Hobbs él. Megmentettük.
Garreth-Jacob Hobbs a
sarokba csúszva, már merev, a lány a vérében fuldokol, keze alatt forrón bugyog
a vér, Hannibal Lecter száraz, magabiztos érintése a kezén , ujjaik
összefonódnak, csúsznak, de szorítanak, Abigail hörög, szemében a
megrökönyödött félelem, az övékben egyetértés és valami vad lüktetés, kéz a
kézben küzdenek egy életért.
Ajkát a hideg laphoz szorítva, önmagát győzködve vicsorogta a tükörbe:
Abigail él.
Homlokán végigfutott egy bizonytalan verejtékcsepp.
*
Másnap Jack Crawford-dal és néhány markos feketeruhás
legénnyel berontottak az elhagyatott épületbe. A jelek ide vezettek, és bár
mindenki, minden egyes zsaru üres, elhagyatott területet remélt, az apró,
fekete mobiltelefon állhatatlanul rezgett a halott ujjak között.
Nincs több kérdés, nincs több önmagát ámítás és hitegetés,
Miriam halott.
Nincs több kérdés, nincs több önmagát ámítás és hitegetés,
Miriam halott.
A Chesapeak-i mészáros él.
*
És valahol, egy nagy, magányos házban épp kezet csókol a
vacsorájának.
Megjegyzések
I mean komolyan,minden egyes alkalommal megtisztelve érzem magam, amikor kritikát írsz. (Ha a mértékét is ki akarnám fejezni, az valami ASFDDAHHSJKSLAADDSSSDFKHG!!! *wwww* lenne.)
Hannigramékkal viszonylag könnyen dolgozom, csak úgy dől belőlük az inspiráló kontraszt, az érzéseikből, a cselekedeteikből, az eltitkolt összenézésekből, az óvatos megbízásokból, és a még mélyebben titkolt gyanakvásokból. Nem mondom, hogy ezt a szikrázó feszültséget akartam megragadni, mert ez nem volt szándékos cél. Annál jobban örülök viszont, hogy így is átjött. :33
A zene, na az külön örülök, hogy tetszett. Ez a vonós fájdalom csontig ásta magát a mellkasomban, és így néha felszakad. Nem tudom, láttad-e, a Teljes napfogyatkozásban ez az a jelenet, ahol Verlaine meghozza élete talán legkomolyabb döntését: visszafordul, emigráló feleségét és anyósát hátrahagyva visszatér Arthur Rimbaud-hoz. Bármennyire fáj, a síneken zakatolva végleg hátrahagyja a nyugodt, békés élet reményét. Van valami végtelenül szép ebben az elfogadott önpusztításban. Amit tökéletesen leképez a zene.
*a szemközti páholyból arca elé emeli a messzilátóját, és a színpad helyett titokban Hannibalt bámulja*
,,Nyújtsd hát a kezed, kedvesem- dúdolta Hannibal, és járatni kezdte az elektromos csontfűrészt."
Gyönyörű szépen megkomponáltad az egész történetet, a zene meg külön káprázat. Remélem, még sok ilyet olvashatok tőled! :D
Zene, hmm, akkor lesz legközelebb is, majd emlékezzetek, amikor sikítva nyomjátok ki a youtube-ablakot, hogy
ti akartátok.
Nem csak ilyen szép trillázások vannak.
De nem ám. *sátáni kacagással elszalad*
Ööö.
Szavak.
A hangulatot ki kell emelnem, a téma feldolgozása ennél nem lehetne ötletesebb és zseniálisabb, és a dal összhangja (Total Eclipse, megvettél kilóra)... ah.
Sóhajtok egyet és összegömbölyödöm, hogy emészthessek. Brb
Be kell vallanom, ez volt az egyik első (pontosabban a második) Hannibal-os történet, amire vettetem egy pillantást. Nem is egyet. Igen komoly lökés adott afelé, hogy elhiggyem, létezik értelmes fandom. Aztán lavina, kész, elnyelt.
Eddig húztam-halasztottam a dicséretet, mert nem tudtam mivel kifejezni a hálámat, amiért lerántottál az írásaid sötét és mélységes világába. Imádlak érte. Most is csak igyekszem valami értelmes dolgot leírni, de vedd úgy, hogy ennél 1000x jobban tetszett, nincsenek szavak rá.
*OFF vége, látszólagos lényeg innentől.
Sosem tudom mivel kezdjem el a kedvenc részeim felsorolását, mert félek, kimásolnám az egész művet, szóról szóra, sorról, sorra.
Az indítás, minden rész első pár dőlt betűs mondata meggyőz arról, hogy folytasd, és próbáld legyőzni azt az erős késztetést, hogy megnézd milyen hosszú lesz még. Nem akartam, hogy vége legyen.
A szerkesztést megint (és mindörökké) dicsérném, fenntartod az olvasó így is lankadatlan figyelmét, és (és!) létrehozol egy gördülékeny, ritmusos, de mégis feszülten lágy kompozíciót, ami az egészet körbeöleli, átkarolja, összeroppantja, pontosan akkor, amikor szükséges.
Kifejezések, egyem meg borban pácolva, reggelire ebédre és vacsorára... sosem elég. Imádom. Részletek. Habosra keverve, forróra sütve, minden mellé, állandóan, desszertnek egy jó erős tea mellé. Nem tudom nem imádni.
"Ujjai a nyakára kalandoztak, végighúzta őket a borostán, fő nyaki ütöér, arteria carotis communis, egészségtől duzzad, lüktet. Él."
Ilyenkor én is érzem, hogy élek. Talán túlzottan is.
"És valahol, egy nagy, magányos házban épp kezet csókol a vacsorájának. "
Éppen magányosan vagyok... és megölelgetnélek. Egyszer hozzám jöttök vacsorára, és én mindenkinek kezet fogok csókolni. Khmm... persze köszönetképpen, nem is másért.... :3
egyszer én is eljutok ám oda, hogy érdemben fogok tudni válaszolni a kritikáidra. Ígérem.
Addig sajnos még kell várni párszáz évet, no de mi az, elröppen az.
Erről a fandomról csak és kizárólag szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon örülök, hogy téged is bekebelezett, annak meg különösen-önelégülten, hogy az írásaim közrejátszottak ebben. Engem Raistlin fanficjei csábítottak bele. Vagyis nézegettem már korábban is a plakátot, minden reggel elsétáltam mellette a buszmegállóban, „ A játszma most kezdődik” és egy illendő szájsarokba rándult gonosz mosoly. Sajnos akkor nem vettem róla tudomást, most már szívesen visszamennék az időben, hogy egy bukósisakkal a fejemen, egy élesebb kődarab segítségével kiédesgessem az üvegtáblából az óriásplakátot.
Mert, és itt térünk vissza, hogy a fandom zseniális.
És tökéletesen megszerkesztett.
És intelligens.
És művészi.
És gonosz.
Nagyon örülök, hogy görgetni akartad, hogy ne legyen vége. Sajnos fizikailag korlátolt vagyok hosszú és terjedelmes és elmélyült dolgok írására. Úgyhogy ilyen kis satnya rövideket kaptok. Muhaha.
Engedd meg, hogy kiemeljek egy részletet én is a hozzászólásodból:
„Kifejezések, egyem meg borban pácolva, reggelire ebédre és vacsorára... sosem elég. Imádom. Részletek. Habosra keverve, forróra sütve, minden mellé, állandóan, desszertnek egy jó erős tea mellé. Nem tudom nem imádni.”
Hát ezeket meg én nem tudom nem imádni.
Köszönöm ^^
p.s.: vacsorameghívás megköszönve, elfogadva, hozom a bort, és nem, nem üvegezünk vele.
Murrmurrmurr pedig, és Total Eclipse all the way így jó sok hónapos csúszással is ~w~