szembe zárva
yami kérésére
Fogadd sok szeretettel a megértő türelmedért. :xwarning: a szokásosnál és töredezettebb, illetve több benne a dőlten szedett, mert szupernagyon jelentőségtelejes.
(zene: ♪)
(megjegyzés a zenéhez: izlandi nyelven a címe annyit tesz: intés, óvatosság, körültekintés.
ezt hallgattam közben, a fordításra csak utána kerestem rá, de mintha egyenesen ide teremtették volna.)
szembe zárva
Jogában áll hallgatni.
Narancssárga szövet. Narancs villanások a feszülő szemhéj alatt. Átfúródnak rajta, mint a kétely, sárga-narancs-arany tüskés indák az agyban, húsba fonódnak, minden szilánkon a felismerés, minden tükörképben az öntagadás.
Rabruha, bőrt reszelő fém, Baltimore, és beigazolódott félelmek.
Reccsenő csont a hüvelykujjban, tagadhatatlanul a
legegyszerűbb módja a bilincsből kitörésnek.
Az ördög szárnyai alatt lelni menedéket.
*
Csepp.
Slotty-slotty-cseppcseppcsepp. Nem kérem, nem én öltem meg őket. Senkit, legfeljebb a halakat. Csepp. Látja? Egy teljesen normális
óra. Egy teljesen normális elme.
Nem vagyok őrült. Számít is ez nektek. Nem vagyok őrült,
ember vagyok, Will Graham vagyok Marylandben, Baltimore-ban, rettegésben és
őrületre pirkadó reggelek sikoltásaiban, Will Graham vagyok teljesen és
egészen.
Víz vagyok.
Folyékonyan körbeölellek. Maradj, Alana, miért kellett téged is, köszönöm hogy
vigyázol rájuk Winston, na őrá különösen, még nagyon félénk nagyon sokat jelent
nagyon sokat jelentesz te is mint a víz igen, olyan éltető a szemed tudod
mennyire tiszta-
Vörösre sírt szemek. Ha egy gyilkos indítékait megérzem,
akkor nem egy mosdóban gyorsan púderezett arcod téveszt meg. De azért kedves.
*
Amióta visszaemlékszik, sosem tudta hogy mit tud, a valóság
mindig valaki más érzéseinek szűrőjén keresztül jelenik meg. Ellopott gondolatok.
Akaratlanul is magába olvasztotta őket. Több, mint harminc éve keresi köztük önmagát.
Ismeri az üszkös és mocsaras érzést, ahogy az ösztönös Will képzelt bűnökkel ruházott fel arra (nem) érdemes embereket, majd a tudatos Will következetesen önvádba temeti gyanúit. Újra, és újra.
Ismeri az üszkös és mocsaras érzést, ahogy az ösztönös Will képzelt bűnökkel ruházott fel arra (nem) érdemes embereket, majd a tudatos Will következetesen önvádba temeti gyanúit. Újra, és újra.
Egészen sokáig élt abban a hitben, hogy a világ igazából nem olyan rossz hely,
mint amilyennek az ő agya feltünteti.
*
„Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy” – ezek egy filozófus-politikus, bizonyos Jean Anthelme Brillat-Savarin szavai. Egy francia. Azok csigát esznek. A csiga legjobb esetben, finom szószban is csak bizarr lehet. Bár azt mondják, olyan íze van mint a csirkemellnek, no és vajon egy emberi mellnek milyen íze lehet, omlós zsírszövet és szép redők édesistenem, ez undorító.
„Mondd meg, mit eszel, és megmondom, ki vagy” – ezek egy filozófus-politikus, bizonyos Jean Anthelme Brillat-Savarin szavai. Egy francia. Azok csigát esznek. A csiga legjobb esetben, finom szószban is csak bizarr lehet. Bár azt mondják, olyan íze van mint a csirkemellnek, no és vajon egy emberi mellnek milyen íze lehet, omlós zsírszövet és szép redők édesistenem, ez undorító.
Az elfojtott gondolatok visszafeszített,
éles végükkel sebeket vájtak agyába. Ott volt az ébenszín asztali dísz és
a zenész mélyfekete bőre, macskaszem villanása, melyre kegyetlen hideg szem
válaszolt, ott ült a szobában, és érezte a bizsergést, ami a nyom felé vezette-
de a nyomok zsákutcák, ő őrült, a képzeletbeli vádlott pedig a
legkifogástalanabb ember, akit valaha is ismert.
Talán az egyetlen barátja.
Olyan közel került hozzá, hogy a képet elhomályosította a
fókusz hiánya: fától ködösül az erdő, erdőben dereng a szarvas, álomszarvas, jávorszarvas,
ördögszarvas, szarvas ördög…
*
Kattan bilincs, kattan a zár, tükör, reflex, torzótánc, nyekeregve tárul a pokol kapuja.
Will Graham behunyja a szemét, majd lassan ismét kinyitja, a pillantás magába zár egy átalakulást, egy szó nyög fel csendes érdektelenséggel, mint a megvilágosodás:
Will Graham behunyja a szemét, majd lassan ismét kinyitja, a pillantás magába zár egy átalakulást, egy szó nyög fel csendes érdektelenséggel, mint a megvilágosodás:
Ismerlek.
Néma szeme a rácsokon túl lebeg, összefonódik a magabiztosan
húzott szürke írisszel. Olyan sokáig vezettél homályba, árnyékoltad segítőkész mosolyba – arccsont, mint kitüremkedő penge- az igazi
mivoltod. Kézen fogtál, - segítek, mondtad-
te a járdán, én a szakadékban, te magabiztosan és könnyű léptekkel, én pedig
egyre mélyebbre süllyedve a belőled áradó halálban. Segítettél rátalálni a pusztulás
útjára, és kedélyesen vezettél rajta.
A felismerés lassan szivárog a felszín felé, nem is
megdöbbenés, inkább valamiféle bizarr megnyugvás; az eleve elrendeltség
vegetatív állapota, hogy nem is lehetett volna másképp.
Agyának félelem-indái és sejtelem-indái végre a falra fonják
az ördögöt.
Túl későn, vagy épp időben, nézőpont kérdése csupán.
Játszani akarsz velem, kipróbálni, meddig bírja a roncsolt elmém?
Akkor játsszunk.
Akkor játsszunk.
A másik mozdulatlan. Tekintetével aprót biccent, majd kisétál
a teremből.
Hűvös fémszag marad léptei nyomán.
Hűvös fémszag marad léptei nyomán.
Megjegyzések
És ÓJAJISTENEM. Költő vagy - egy kicseszett költő - és még a kisemmisedett éjszakában, fél szemmel és félálomban olvasva is elevenen, éberen gyönyörű minden sorod, áradóan könnyű és elsöprő még is, mint a zene. Nagyon köszönöm ezt az írást. Van egy olyan érzésem, hogy Yami meg lesz veszve érte...
Te isten, és MEGÉRTE várni, mert lenyűgöző lett és büszke, reszketegen és megsemmisülve büszke, sokkal jobb, mint valaha gondoltam volna. <3 Hűha. *sóhaj*
Nagyon szépen köszönöm, hogy megírtad és hogy ilyen tökéletesen írtad. xxx
p.s.: JA ÉS A DAL. Hát miért választasz mindig ilyen tökéletes dalokat? ;u;
(yami ezt most nem olvassa, ajándék ló és az ő helyes kis fogai elvén), de az az igazság, hogy nekem már a feltöltés pillanatában elment tőle a kedvem, nyeszlettnek, zavarosnak éreztem. Be _akartam_ fejezni a történetet, mert na, világ végéig csak nem húzhatjuk mások türelmét, és azon kaptam magam, hogy kiérződik ez a masszív akarás. Van benne például egy rész, ahol három mondatban négyszer változik az igeidő. De azt már gyorsan ki is javítom, úgyhogy mire ezt olvasod, már nem lesz benne, muhahaha.
update: és még a blogverseny is.
Túl sok ez az én kis szívemnek.
Köszönöm.
♥♥♥ (ez itt egy sorminta akar lenni, csak az már túl lehangolóan fekete lett volna.)
Meg. Vagyok. Hatódva. Igen.
Úúúúgy örülök, hogy tetszett! (milyen unalmasnak hangzik már ez a mondat, és mennyire nincs mögötte, hogy most legszívesebben pattogva partiznék valami félértékelhetetlen-deazértvicces szintipopra!)
Komolyan.
A dal csak úgy jött, ebben az előzővel ellentétben most semmi tudatos nem volt. Húszezerszer- legalább- meghallgattam, miközben kiégett szemekkel igyekeztem összevágni a jelzős szerkezetektől túlcsordult mondataimat. Aztán valahogy észrevétlenül (alattomosan)beleivódott a tudatalattimba, és így beleépült a történetbe is. Ha nagyon szépen akarnám megfogalmazni, azt mondanám: ez lett a masni, ami átfonja az ajándékcsomagod. ♡
p.s.: töprengj csak azon az angyalos-gyűrűs idézeten.
Nem célozgatok.
p.s.2: határozottan ösztönző volt, hogy ajándékba írok, úgyhogy szívesen csinálnám még.
Ezen elhamarkodott állítás mostantól érvényes, lehet hívni, mint a Jáksót.
(de nem gondoltam én ezt át.)
Már kezdtem hiányolni az írásaidat, így amikor megláttam, hogy frissítettél, hanyatt-homlok rohantam meglesni.
Szent ég, River, én most sem csalódtam benned. Imádom ezt a drabble-t. Olyan csodásan formálod meg Will Grahamet, annyira karakterhűen írsz róla, hogy hű és ha.
"...te magabiztosan és könnyű léptekkel, én pedig egyre mélyebbre süllyedve a belőled áradó halálban. Segítettél rátalálni a pusztulás útjára, és kedélyesen vezettél rajta."
Áldom a színvonalas hannificeket! Köszönöm, hogy olvashattam ♡
És hogy karakterhű. Az pedig egyenesen meghat, hogy figyeled a frissítéseket is.
Valamiért (minden bizonnyal a kritikák miatt) mindig úgy gondolom, hogy csak Raistlin és yami jár erre, meg az ördögszekereket hajtó poros vadnyugati szél. Szóval most nagyon megboldogodtam az új név láttán.❥
Igyekszem én frissíteni, csak sajnos mindig találok valami hangzatos kifogást arra, hogy rémesen halogatós vagyok. "Majd"-ok és "később"-ek üvöltő hada fog közre minden félbehagyott írást.
És ó, kiemelt rész is volt benne mmmmmhhhm.
Lassan nem marad elég szívecskefajta, amit használhatnék. ❥
Khm, szóval összefoglalva imádom. Annyira illik ez a töredezett hol ide, hol oda csapongó stílus, a saját gondolataiban, nemhogy a nagyvilágban elvesző Willhez, mint a franciákhoz a csigák... na jó, az is egy tökéletes párosítás, de ez még annál is jobb. Szóval annyira illik hozzá, mint egy kellemes augusztusi naphoz, a lágy szellővel kísért napsugarak. ÉS még annál jobban. Szóval nem tudok egy értelmes hasonlatot találni.
"Akkor játszunk." És te játszol. Játszol a szereplőkkel és az olvasókkal, kellemes bábozgatva velük, kényed-kedved szerint hajigálva őket. Ez fogott meg az egészben. Az az szándékosan összecsapottnak tűnő mesterien szakadt szerkesztés, ami szétszedi és összefogja az egészet. Imádom. És a dőlt részeket is imádom.
Szeretem a kis elrejtett rímeket a sorok között, egy-egy lágy asszonánc, ami, ha szándékos, akkor (hogy a fenébe csinálod?) zseniális, ha önkéntelen, te vagy zseniális.
"Kattan bilincs, kattan a zár, tükör, reflex, torzótánc, nyekeregve tárul a pokol kapuja." Ebbe a bugyogó pokolba nézhettünk be egy pillanatra. Remélem, nem csak erre a pillanatra.
Köszönöm, hogy olvashattam~
öhm,
Sigur Rós?
Tehát.
A Kamane-t, avagy a Mitsukit kiáltozva vessem magam a nyakadba? *q*
Ne aggódj, a hasonlataid így is meghatóak (bár a kellemes augusztusi napfényen így pár nappal tanévkezdés előtt kicsit el is sírtam magam lélekben.)Nem, komolyan, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett.
A rímek és az összecsengések általában nem szándékosak. Sokszor tartok is tőle, hogy csak az én képzeletemben alkotnak egységet; túlságosan a szavak formájára és egymáshoz simulására koncentrálok [alternatív megfogalmazásban: a forma egy gátlástalan húzással a tartalom elé vág], és emiatt romlik a történet összefüggése.
Ebben a témában sokkal bővebb (és kiforrottabb!) stílustanácsadásért tessék Esterházy Péter zseniálmányait fellapozni. Komolyan, az az ember úgy ír prózát, hogy költ. Valami csodás könnyedséggel táncolnak a szavai, néha már a szürrealitásba karolnak, de minden léptük a magyar nyelvet ragyogtatja.
Jó. Elfogultam.
Ó, (remélem) biztosan nem csak erre a pár pillanatra. Eljövend az utolsó gimis évem, mikor is sikítva fogok minden mást csinálni a hajrázós tanulás helyett; ehhez még hozzácsapódik, hogy álmatlanságig szerelmes vagyok ebbe a fandomba, Will személyes pokla fájóan vonzó egy dolog, és már történet is.
Én köszönöm, hogy olvastad! ❀.❀
Köszönöm az élményt♥