...and downs

Csonka 'ups and downs' mottó, avagy címmeditáció alapján csupa boldogság megint,
kis bitter/angst, és némi Good Omens.

zenéje: ♪

… and downs

„It’s too cold outside for angels to fly.”

Finoman hajtotta be maga után az ajtót, a tél kint maradt.

- Itthon vagyok, angyal.

Körbenéz: puhafehér villanások, tiszta minden, akár egy kórházban.

Azirafael bolyhos, kissé kinyúlt pulóverben és valami sápadt mosolyban áll, nem tudja hová tenni. Egy ideje egyre több az ilyen pillanat.

(A tél kint maradt?)

Szappanillat a levegőben. Szappanillat a szájában. Egy buborék ellebeg előtte, figyelemmel kíséri, addig sem kell újra megszólalnia. Követi a mozgását csendesen nézi, ahogy kipukkadva szivárványt ejt a földre.

A válasz csendből érkezik.

- Szia.

Crowley szemöldöke felszalad és Azirafael úgy érzi, hogy ez a sűrű, fekete ív most belehasít a délutánba, kettétépi és cafatokban hagyja maga mögött. A nézés szemüveg mögött beszennyezi az összes valaha-is törekvést, a nyakára simul és a bőre alá veszi magát, ahol hűvös lassúsággal szétterjed.

Valójában semmi nem történik.

- Gyere ide, hm?

A kérés esengő és szánalmas, Crowley gyűlöli magát érte. Ilyen pillanatokból is egyre több van. Kiélesedik a fény, és nevetségesen beleakad a pamuthajba. Azirafael mozdulatlanul áll, arca márvány, repedezett, rég nem gondozott, mosolya szárított virág, nézése elviselhetetlen.

Crowley lehunyja a szemét és elszámol háromig. Ötig. Ezer után lassan kiengedi ökölbe szorított ujjait.

*

Tudod, néha csak nyakon akarnálak ragadni és nekivágni a falnak. Az erőszakhoz értek, minden fokozaton, az feloldja a tehetetlenséget és elhiteti velem, hogy rendelkezem az életem felett. Évezredek óta bedőlök neki. Sosem bántanálak. Hah. Tudod te, hányszor hallottam már ezt emberektől édesen egymásnak suttogva, aztán szépen kiszívták egymás gerincét annak rendje és módja szerint. Csodálatosan romlottak. És tudod mi a legrosszabb? Hogy élvezem. És mi annál is rosszabb: hogy nem élvezem úgy, amennyire élveznem kellene.Vannak dolgok amiken már nem gondolkodom. Mennyire vagyok ember. Mennyire démon. Mennyire angyal. Mi a jó kurva élet vagyok, Azirafael, mi az istencsapása.
Miért tudsz megmaradni mellettem. Miért akarsz megmaradni mellettem.

*

A szavak ugyan hazudnak, de csend még rosszabb: ragadós, süppedős. Állnak egymással szemben és a köztük-fél méterben elhalnak a ki nem mondott szavak. Crowley szájszéle megremeg, csizmájáról lassan leolvad a hó és egy sáros tócsába gyűlik a talpa alatt, tökéletes, kört formáz. Hát ez az én glóriám.

Azirafael nem mozdul: nem tud elfordulni, nem tud ott maradni. Gyenge, ennek tudatában van, és nincs elég ereje nem undorodni magától. Szemébe lassan könnyek gyűlnek, a lámpafény belefolyik, ragyog és pusztítva mar. Volt idő, mikor Crowley azonnal letörölte volna, de most csak vár, hogy vége legyen.

*

Takarítok. Mondd, van ennél nevetségesebben emberi? Valahol mélyen talán azt remélem, hogy a lakással együtt megtisztulok én is. Van ennél emberiebben nevetséges? Nem fogok, nem tudok. Nem tudlak. Nem foglak tudni, nem hagyod magad. Állandó és folyamatos tagadás, a lényed ez? Nem bírod. Nem bírom. Beszélj. Nevess és mondd el ezredszer is azt a béna és szemérmetlen viccet az amerikai elnökökről és a pokolról és én nevetni fogok. Vagy a másikon is, amiben a Bill Gates van és a billentyűk amikről igazából nem tudom, mire szolgálnak, de nevetni fogok és és én, én komolyan nem tudom, mit adhatok még neked.

Téged szeretni bűn. A szeretetet sosem lehet bűn.

*

Még ezer pillanat, és egy szűken kiengedett levegő. Fáj, amikor belülről a fogaknak ütközik.

Crowley Azirafaelhez vág egy pár kötött kesztyűt.
- Gyere, csináljunk hóangyalt.