mo|u|rning rituals

Tárámrám, újabb OTP7.
Azt hittétek, elfelejtettem? Muhah, hogy nem.
Fogadjátok tehát sok szeretettel, és bocsánat a hosszú kimaradás miatt, nincs mentségem, csak a tökéletes és permanens nihil és az üres word dokumentumok minden egyes alkalommal, amikor írni próbáltam.
Na de ennek remélem, vége.

páros: sweet Hannigram
kihívás: reggeli rituálék
zene: ♪

"Can I come over, I need to rest / Lay down for a while
Disconnect the night was so long / The day even longer
Lay down for a while recollect"

*

Mo|u|rning rituals

Lassan hullámzott a fény, kegyetlenül behúzódott az ablakkeret résén. Hozott magával némi hűvöset, valami félelemszagút, és egy keserű sóhajban ráült Will ajkaira. Megnyalta a száraz bőrt, majd a reggeli szokással beletúrt a hajába. Nem egy álmában ilyenkor csomókban hullik az ujjai között és véres csíkokban folyik a homlokára, de most csak haj volt, félreismerhetetlen, sóillatú haj.

Megnyugodva kereste az óra számlapját, de az ismerős ködös derengés helyett csak valami finom kattogást hallott a dobhártyája mögött, mintha egy Fabergé-tojást mintáznának, kopp-kopp a csodálatos finomságú héjon, csipkeinda, kipp, mélyre szalad a véső, kopp, túl mélyre.

Megrázta a fejét, és nyújtózott egyet. Száraz biztonsággal állapította meg, hogy ma nem izzadta szét az ágyneműt, tehát nem fogja jó ötletnek találni a tetőablakba teregetni, majd a szelet üldözni a kutyáival, ahogy az kacagva szalad a textíliával. Az ember csak tanul a hibáiból, gondolta elmerengve.

Bár ami azt illeti, nem is érez ágyneműt maga alatt. Egyáltalán, nem érzi a bőrét, a takarót a combján és a felkarjain és ez az a pillanat, amikor tudatosul benne, hogy valami nagyon nincs rendjén, hogy megint összefordult zavar van, az az időszak amikor csak ragad a semmiben és nem tud elindulni, elhúznak mellette a gondolatok és hiába kap utánuk, nem sikerül, nem viszik ki, nem viszik el a valóságba-

Kávéillat jön valahonnan a tudata mélyéről. Ma még határozottan nem főzött, a tegnap esti meg hideg mint az avasodás, és biztosan nem hozta fel az emeletre, szorosan összepréseli a szemét és elszámol tízig, mielőtt óvatosan újra kinyitotja. Őszintén reméli, hogy közben nem találja magát felöltözve a konyhában egy kancsó teli fekete mellett.

Levegő ki. Szem óvatosan fel, egyik, másik, a rohadt életbe hogy felöltözve fekszik egy ismeretlen kanapén mi az hogy farmerben miért másnál hogy került ide ez nem Alana kanapéja és ez nem a betegágy Abbigail kórtermében-

- Jó reggelt, Will.
Valaki árnyékban, és a kávéillat felerősödik. Megvillannak egy tálca körvonalai, éles fémszín, először a mozgás, aztán jön a hang, végül kis késéssel ráismer. Önkéntelenül is összerándul, nem veszi észre, hogy feljebb húzta magán az alkalmi plédet.

- Hajnalban beestél az ajtómon. Adtam egy erősebb altatót, remélem, hatásos volt.

Alvajárás, hát persze. Kurvaélet. Miért ide.

Biztonságérzet, suttogja válaszul egy kaján hang.

Will felül, nehezen, végre.

- Bocsánat a… a zavarásért.- hangja kásás és ismeretlen, ki kellene engedni a kutyákat a kertbe és… ja, nem.

- Főztem egy kávét.- Hannibal finom mosollyal és finom kezekkel odacsúsztat egy finom vonalú porceláncsészét és Will legszívesebben a földhöz vágná és eltörné ezt a túlzott eleganciát.

- Köszönöm. Tényleg. És nem vagyok egy reggeli ember úgyhogy…

- Nem kell szabadkoznod. Előkészítettem a fürdőt, törölköző az akasztón.

Will meg akarja kérdezni, hogy netán a neve is bele van-e hímezve, illetve, hogy lesz-e utána villásreggeli, de csak egy ironikus fintorra telik, ellenkezni nem tud. Lerúgja magáról a plédet és amikor Hannibal kimegy belvág egyet a párnába, az istenért, nem négy éves, akiről gondoskodni kell, de hát pontosan úgy viselkedsz most, menj szépen vegyél egy frissítő fürdőt, fogj egy buszt haza és felejtsétek el ezt az estét örökre.

A fürdőszoba hatalmas, kavarognak benne a krémszínek, a padló azonban sötét. Willnek egy tortaszelet jut róla eszébe; tejszínek egy keserűen csokoládés alapon.

Kissé zavartan dobálja le magáról a ruhákat, forró víz a nyakszirtjén, megkönnyebbült sóhaj, a haja alja is nedves lesz, gőzlebeny és az illatok, vaníliára számított és vaníliát is talált, valami egészen különleges tubusban, bizonyára rendelésre készült mint a parfümök, a fej-illat forró de a szív-illat, és erre csak később, a mosdókagyló előtt állva döbben rá, az valami hideg kiszámítottság.

Szinte rossz érzéssel tölti el, hogy vízcseppeket hagy maga után, amikor kilép a kádból. Gyorsan magára teker egy törölközőt, és a tükörbe bámul. Úgy érzi, Hannibal arca néz vele szembe, hogy amíg ő vizes ujjaival próbálja rendszerezni a tincseit, a másik egy elegáns, csontnyelű fésűvel simítja könyörtelen szimmetriába a haját. Minden reggel. Törölközővel a derekán, vagy nem is… Will gyorsan körbenéz, és valóban, egy akasztón háziköntös lóg, élesre vasalt, bordó, mint az alvadt vér, ha megfogná, bizonyára megvágná a kezét, gyilkos selyem.  

Will a mosdókagylót markolja, kézfején kidagadnak az erek. A tükör-Hannibal dúdol magában, ahogy a régimódi borotvapamaccsal habot visz az arcára. A fény megvillan a borbélypengén, sercegés csúszik a lágy habon, precíz, tökéletes mozdulatok, egyetlen folt sem marad ki. Will elkínzottan dörzsöli végig saját borostás arcát, miközben a másik egy apró korty mentolos szájvízzel öblít. Nézi, ahogy egy leheletnyi aftershave-et hint a a bőrére, ebben a nyers fényben még hangsúlyosabbak az arccsontok, állandó-illat, Will pedig nem tud ellenállni, felemelve beleszagol az üvegbe és elmosolyodik.

Öv becsatol, apróért kutat a farmerja zsebében, természetesen, hogy nincs nála, ne gondoljunk bele, hogyan és mivel és mikor jutottál ide, a neved Will Graham, Hannibálnál vagy, aki a pszichiátered, és ahogy érzed, épp sonkás omlettet készít.

Három kimért koppantás az ajtón, az udvarias hang összeolvad a gőzökkel és azt mondja, hogy valóban, elkészült. Will gyorsan átrángatja a fején a pólóját, egy kézitörölköző sarkával megdörzsöli a nedves hajat a tarkóján, majd a mosdókagylóra hajítja. Felemeli. Felakasztja. Lesimítja a gyűrődéseket.   

Hannibal kint várja, a szépen felterített asztalhoz vezeti, át a reggeli fényben ömlő folyosókon. Fehér damasztszalvéta. Fehér kötény a férfi derekán. Narancslé, sűrű, élettől hasadó, kézbe simuló villa, udvarias félszavak, kint ébredező természet.

Will Graham két falat között arra a zavaró (és biztos) felfedezésre jut, hogy ezt meg tudná szokni.