call me when you're sober

Rock’n’roll bitchez’ lelkesen kellene tanulnom, de már megint visszahúzott valami a Supnathoz.

Raistlin feldobott egy kihívást ragnaroked listájából, én pedig egy Supernatural AU-t választottam.
(igazából ez választott engem mert Deanék nem hajlandóak békén hagyni.)
challenge: called the wrong number while drunk

A műfaj ismét és szokásosan vidám: hurt/comfort

A munkazene pedig ő volt: ♪

(ezek szentimentális kis rohadékok, komolyan mondom, plot twistet akartam a végére, de csökönyösen azt mondták, hogy márpedig elmegyek a jófenébe, ők igenis boldogok lesznek.)

Call me when you're sober

- Heyyymmh SAmmysamysam. Samsamsam. Holakocsisammy.

A vonal másik feléről egy levegővétel, mint amikor bele akarnak szólni.

- Sammy gyereértemittvagyokatudod és faszfog taxizni.

A válaszoló hang zavart, álmos, és mély.

- Elnézést, téves hívás. Viszonthallásra.

- Hellókivagyén Dean.

A másik kinyomja a telefont.

Dean a bárajtónak támaszkodva áll.

Dean motoros dzsekiben, Dean látszatokban, Dean az elbaszott életében. Félig idegesen rugdossa a küszöböt, ujjai között sodródik a füst, a kezei cigarettaillatúak.

Sam csikorogva fékez. Kiszáll, kinyitja az ajtót, majd a szemüvege fölött valami határtalan, rosszallás és szeretet keverékével nézi a másikat. Dean nem tudja, hogy a harmadik vodkarum vagy a sajnálat miatt, de hányni akar.

Harminc plusz férfi. Alkoholista. Szorong.

*

Ül a magányban. A nőillat még megtölti a szobát, Sarah vagy Tina vagy Joan, mellek ringása és a pillanatnyi felejtés, ahogy a combjába harap. Aztán jönnek a fények, a nő felkel, visszahúzza a harisnyáját, nem néznek egymásra, ’kikísérjelek’, ’köszi, kitalálok egyedül is’, ’hát akkor helló’, esetleg a közös hazugságon nyugvó ’majd hívlak’.

Ahogy csukódik a kapuajtó, már abban sem biztos, hogy szőke volt-e vagy barna.

Körülnéz a lakásban, de még mindig olyan üres, ahogy hagyta. Sam egyszer áthozott egy cserepes virágot, hogy minek, azt azóta sem fogja fel. Megtartotta, ma is ott áll elszáradva a kisasztalon, csikkekkel körbepakolva, bizarr emlékeztetőül: sorvadó élet a halál között.

Kivesz egy szelet sonkát és bedobja a toastkenyerek közé. Amíg átpirul, két poharat helyez maga elé, mint ki tudja már, hányadik reggelen. Egy bögrét a feketének, és egy kristályt az óaranynak. Lassan az ajkához emeli, megyalja, majd belehúz. Az első korty enyhülés, az ajkának csapódó mámor: feloldódás.

Megszokott másnapok ezek, azon tűnődik, hogy aznappá csúsztassa-e. Talán jobb lenne úgy. 

A konyhában szétdobált üvegek, két pohár, az egyiken rúzsnyom. Belevágja a mosogatóba.

*

Kontrollvesztés, azaz a további alkoholizálás a kialakuló szövődmények ellenére is folytatódik. A beteg az első pohár után nem tud megállni, kényszeresen iszik tovább.

*

- Oké helló, Dean vagyok, bocs a múltkoriért. Részeg voltam.

- Nincs semmi baj. Mindenkivel történik ilyen. – A hang most olyan, mint a hitbuzgó szomszédé; vasárnap reggeli misék és a kellemetlenül nett pulóverek hangja, és ebben a pillanatban Dean rájön, hogy ez az ember legfeljebb ha egy kispohár Baileys-t ihatott egész életében. Undorodva horkant a telefonba.

- Hát veled tutira nem.

Csend. Bocsánatkérés letudva, Dean ujjai a piros gomb felett lebegnek. Aztán mégis folytatja.

- Igazából most is részeg vagyok.

- Dean, bármi is a problémád, az ital nem megoldás rá.

- Hallod ember, zseni vagy. Komolyan. Mindjárt megváltod a világom.

- Nézd Dean, lehet hogy kilátástalannak érzed a helyzetet, de hidd el: nem az. Mélyponton vagy, ennyi az egész. Túl fogsz billenni rajta. Csak hinned kell benne.

Dean hitetlenkedve tartja el magától a készüléket.

- Oké, hétvégén templom, na? Meg sétálunk a naplementében tündérkeresztanyu? Lófaszt. Az én életem ennyiből nem hozod helyre. Nem értem amúgy, hogy miért próbálkozol. A közhelyes tanácsok úgysem mentenek meg senkit. Hé, amúgy hogy hívnak?

- Legyen Castiel.

- Mi?

- Castiel.

- M’ért?

- Egyelőre kérlek, elégedj meg ennyivel.

- Miért nem tetted még le?

- Elkeseredett vagy. Szeretnék segíteni.

- Basszameg, ha egy lelkisegélyes rohadék vagy akit Sammy írt be a telefonkönyvbe akkor rohadtul… - nem is tudja, hogyan fejezze be a mondatot.

A hang érdeklődve kérdez vissza.

- Kicsoda Sam? Mesélj róla.

*

Megosztani egy idegennel az életed: ijesztő, és egyben valahogy kéjes érzés.Dean végigfekszik a kanapén. Ujjaival egy sörösüveg nyitott száját simogatja, lassan, tűnődve. Szabadnak érzi magát, és emelkedetten részegnek.

- Te, Cas, nincs amúgy neked családod vagy életed, hogy a roncsmentéssel foglalkozol?

- Nem foglalkozom autókkal.

- Jézus ember átvitt értelem, tudod. Emberi roncsokra gondolok. Mint én. – teszi hozzá.

Castiel sóhajt egyet a vonal másik felén.

- Az emberek csodálatosak, kérlek, ne használd a roncs kifejezést.

- Oké. Rohadtul ijesztő vagy ember, de lenne még egy kérdésem, mielőtt Sam rám töri az ajtót és elrángat szocializálódni.

- Hallgatlak, Dean.

- Mentős vagy, vagy pap?

A hang a másik oldalon érezhetően belemosolyog a kagylóba.

- Nem, Dean, ezek közül egyik sem.

- Oké. Akkor szia.

*

Lelki tünetek: sóvárgás.

*

Éjjel esik haza, de első dolga visszahívni.

- Helló Cas, őő, zavarok?

Castiel eldörzsöli az álmot a hangjában.

- Nem, mondd csak.

- Ember, ez volt a családi partyk legrosszabbja. Babaváró mulatság. Érted amikor ott vagy a giccsesre dekorált kertben, ülsz a sarokban és mindenki, de mindenki nyüzsög körülötted. ’Te vagy, ugye Sam bátyja’, meg ’mesélj magadról valamit’ gyakabban a ’mesélj a gyerekkorotokról valamit’ érted, mintha kurvára bármi közük is lenne hozzá. Legszívesebben azt mondanám nekik, hogy köszi, remek gyerekkorunk volt, anyánkat megölték egy rablógyilkosságban, apánk meg egy fasz aki elbaszta mindkettőnk életét, na ugye hogy finom a barbecue-d edd csak szépen azt és fulladj bele addig se kérdezősködsz. – nagy levegőt vesz- de persze mosolyogni kell, és végighallgatni az ’ugye milyen tüneményesek’ meg az ’ó hogy te milyen ügyesen kezeled a barbecue-t’ köröket. Hát a jó anyátokat, azt. Mindeközben te csak azt látod hogy az öcséd full ideges a felesége meg akkora mint egy ház, és valószínűleg pontosan annyira kényelmesen is érzi magát. Aztán a nap végén mindketten azt hazudják, hogy milyen csodálatos összejövetel volt. – idegesen, zihálva sóhajt bele a kagylóba. Kiteszi kihangosítóra, és sör után kutat a hűtőben.

- Te Cas, neked van amúgy testvéred?

A vonal másik feléről töprengő csend jön. Dean rádöbben, hogy ezekben az órákban, amikor Castiellel beszélget, mintha lenne értelme a dolgoknak.

- Nincs, csak távoli unokatestvérek.

- Sok szart megspóroltál magadnak akkor.

Átbeszélgetik az éjszaka nagy részét. Dean hajnalban filmes kvízt játszik a másikkal, aki cserébe könyvekkel vág vissza, a végén pedig a feldolgozások különbségénél maradnak.

*

Genetikai komponensek: négyszer gyakrabban fordul elő függőség az alkoholisták vérszerinti gyermekeinél, mint nem alkoholbetegek gyermekeinél.

  

*

Castiel hangja egészen puha.

- Mikor gondoltál először öngyilkosságra?

- Mikor gondolsz arra, hogy lélegzel?

- Csak mikor eszembe juttatja valami.

- Na pontosan.

Dean elkínzottan a párnájába vág. Felnéz a falára szegelt fegyvereken, apja hagyatéka. Végigfuttatja a szemét rajtuk, aztán hagyja, hadd jöjjenek az emlékek, ahogy tudnak. 

- Apám vadász volt, minket is megtanított az öcsémmel. Kisfiú voltam, fogtam az őzet a kezemben, még rebegett és arra gondoltam, hogy basszameg, ennyi csak. Nem láttad a szemeit, de esküszöm, béke volt benne. Megöltük, ő mégis csak nézett ránk azokkal a nagy, megbocsátó szemeivel. Az édes vérszag lassan körbefolyta, ahogy a bundája fel-alá emelkedve lassan lelassult. Belefúrtam a kezem. Apám talpra állított. Ott és akkor megtanultam és elfogadtam a halált.Nekem viszont sosem ment. Még az öngyilkossághoz sem vagyok elég erős. Félek, Castiel. Az a kibaszott őz is bölcsebb volt nálam.

*

A napok fénypontja eddig a mámorba ringatózás volt. Az ellazult, izomtónust nélkülöző állapot, ami az alkoholtól árad, terjed, ami beburkolja és magához öleli. Aztán megcsörren a telefon és Dean gyomra összemegy és szabályosan izgul, és mindig kivár pár percet mielőtt felvenné. 

- Ha már a családnál tartunk, tudod, mi még a kurva para? Belegondolni hogy nekem meg lehet van egy tizenéves kölyköm. Na jó az nem biztos, hogy az enyém. Nagyon kivoltam bukva és… jézusom ember, voltál te már jógatanárral? – nagyot sóhajt a kagylóba. Castiel hallgat, csendben, de szinte már otthonosan. – Jó, igazából lényegtelen. Cas, amúgy te mivel foglalkozol?

- Segítek.

- Ez nem egy munka…

- Ez egy életcél.

Órák óta beszélgetnek, és a telefon langyosan simul Dean fülére. Rohadtul ki kellene mennie a klotyóra, de pont nem érdekli.

- Ilyen hanggal amúgy színésznek kellene lenned. Vagy énekesnek.

- Ha ezt bóknak szántad, köszönöm.

- Bocs haver, de nem szokásom középkorú pasasokkal flörtölni.

- Miből gondolod, hogy középkorú vagyok?

- Egyszer vedd fel a hangod és hallgasd vissza. Külvárosi magántanár-gyanús.

-Oké. Szerinted hogy nézek ki. – Castiel hangján érződik, hogy megint mosolyog, és Dean megint, bután boldog emiatt.

- Adj egy perc gondolkodási időt.

*

Aztán valamikor saját csengőhangot állít be neki. Elkezdi várni, hogy hívja. Boldog, amikor megcsörren a készülék. Castiel eleinte szűkszavúan válaszolgatott, inkább csak kérdezett és hallgatott, stabilan és megingathatatlanul, Dean pedig célul tűzte maga elé, hogy minél többször sikerüljön megmosolyogtatnia. Mesélt neki a gyerekkorukról, mesélt a szerelmeiről, a csalódásairól és a fájdalmairól. Idővel elgondolkodott rajta, hogy az élete nem is volt olyan üres, mint amilyennek gondolta.

Aztán Castiel napokig nem válaszolt, és Dean egészen haszontalannak érzi magát. 

*

Pszichodinamikai tényezők: depresszióra való hajlam, erőteljes emocionalitás, ellenséges és akár önpusztító indulatosság.

*

Boldogan tárcsáz, félkézzel tartja a kormányt. Számolja a másodperceket míg kicseng, és közben elküldi a rohadt anyjába a mellette túl közel elhúzó kamionsofőrt. Egy pillanatra elengedi a kormányt, gyorsan kihúzza a laposüveget a mellső zsebéből.

- Cas. Cas végre megvan. Megtaláltam.- fejhangon belenevet a készülékbe. A háttérben túlpörgő motor hangja. – megvan a bátorságom. Megvan amúgy a baba is. Mary lett, anya után. Egy újabb Mary Winchester. Pontosabban Mary-Ellen Winchester. Elmondások alapján dagi és egészséges. Amikor élet elkezdődik, egy másik véget ér. Végre látok összefüggést. Ajtók, meg minden. Gondoltam előtte még felhívlak azért.  

Dean az utat figyeli, süvít előtte, és összemosódnak a fények. Újabb kortyot húz a régi kulacsból. A vonalban fennakadt lélegzet.

- Dean. DEAN kérlek ne tedd.

Csend: halálos, néma, elszánt csend.

- Dean könyörgök, érted, hogy ne. Te ennél sokkal több vagy. Neked itt még nincs vége, nem lehet vége. – most először hall félelmet a másik hangjában.

Újabb korty ital, idülten vigyorog.

- Rámnincsmárszükségük.

- Hol vagy pontosan?

Élvezi, undorítóan és kegyetlenül élvezi, hogy Cas hangja remeg.

- Mipicsának mondjamelhng? Hogy idejöjj és megmentsd a seggem? Nincs eleged belőle? NINCS KIBASZOTTUL ELEGED BELŐLE? Nem kell a segítséged nemkell a kibaszott tökéletes mű életed nem kell az álszent sajnálatod kopj le innen és hagyjál békén.

Átvág a mellette levő sávba, majd szlalomozni kezd a fények alatt görnyedő úton. A felfestett vonalak hullámozva összecsúsznak, majd csigavonallá gördülnek. A szemében visszatükröződik a szembejövő autók reflektora.  

- A kurva életbe Dean. – az artikuláció pontos, hűvös- ne merj itt hagyni. – és leteszi a készüléket. Dean meredve bámul rá. A lehajtók egymás után suhannak el mellette a korlátok hívogató akadályaival.

Fél perc múlva egy sms zizzen a kijelzőn.

88 East Columbia Street, Colorado Springs, Colorado

C.

Dean magányban, Dean öntudatlanul, Dean őrülten.

Beletapos a gázba.

Motelszoba. Duplakávé. Megint az úton. A nappal éledező fényeibe belesimul a remény.

*

A ház stimmel: tökéletesen nyírt fű és kellemes, családias környezet.A pulóver stimmel, idejemúltan kék. Egy jó tízessel fiatalabb, mint aminek gondolja. Leparkol, kiszáll, a másik felé indul. Castiel kitárt karokkal áll.

- Hello, Dean. 

A hang is stimmel. Összenéznek.

Zavarba ejtően zárt a tekintete.

Bent lassan, módszeresen szemügyre veszi a berendezést, kényelmes kanapé, rengeteg könyv, még több növény és egy gramofon (komolyan, ember?), szinte várja, hogy előrohanjon egy kutya, kicsámpázzon egy macska, vagy sikongató kisgyerekek támadják meg hirtelen és galádul.

A tónusok lágyak, a fény mindent átitat.A szekrényen egyszerű keretben egy fotó áll. Hangsúlyosan nincs körülötte semmit, finom erőszakkal vonzza a szemet.

- A feleségem, Daphne.

Dean szeme végigfut a világosbarna hajon és elidőzik a melankolikus zöld szemekben. Daphne  halványlila ruhát visel kis kerek gallérral, derekán Castiel keze.

- Szép nő.

Castiel arcán átsuhan egy érzés.

- Meghalt két éve.

- Sajnálom, haver.

- Köszönöm, de azt hiszem, túl vagyok rajta. Tudod, mindenkinek megvan a maga ideje, éljük, amennyi nekünk jut. Csodálatos életünk volt együtt, és azt hiszem, ez számít. – mosolyog maga elé, kezével erősen megdörgöli az orr és a szem közötti részt.

Dean a legnagyobb erőlködése ellenére sem tud visszatartani egy felhorkanást.

- Parancsolsz, Dean?

- Csak amit mondtál, hogy így el tudod fogadni a halált, mintha nem is… mintha természetes és nyilvánvaló lenne, hogy egy ember fiatalon, egy feleség…egy anya idő előtt meghal. Mintha neked nem lenne idő előtt. Ha nem bánod – Dean egy mozdulattal belesüpped a nappali kanapéjába.

Meglepően nem érzi feszélyezve magát. Egy vadidegen férfi házában ül, a halálról beszélgetnek, és valahogy minden természetesebb, mint az elmúlt öt éve.

Castiel közben már a konyhában tevékenykedik, zörög a csészékkel, és végigsimít egy, a pulton álló növény levelein. Hátra sem fordulva válaszol:

- Minden halál időszerű, Dean. Minden akkor történik, amikor történnie kell. Legfeljebb mi vagyunk túl kicsik és önzőek, hogy ezt belássuk. Nem ismerjük a játékszabályokat, de úgy csinálunk, mintha jogunk lenne tudni őket.

- És téged ez nem háborít fel.

- Nem. Már nem. De most nem miattam vagy itt. Mi történt édesanyáddal? – óvatosan a dohányzóasztalra csúsztatja a tálcát. Dean felröhög, naná hogy van hozzá kísérőkeksz, hogy ne lenne. Castiel helyet foglal a szemközti fotelban, a lábait kényelmesen keresztbe teszi, és hátradől.

- Mondtam. Meghalt. Ne próbálj kibaszott pszichológust játszani rajtam, eléghez cipelt már el Sammy.

- Nem próbálok.

- Jó. Csak mert kurvára úgy tűnt.

- Dean, nincs jogom az életedbe avatkozni. A barátod vagyok, nem a terapeutád. Annyit mondasz el, amennyit akarsz.

- Tök jó. Csak tudnám, egyáltalán, mi a francot keresek itt.

Nagy lendülettel feláll a, magára rángatja a dzsekijét, és elindul kifelé.

- Hová mész?

- Cigizni. Nem akarom összefüstölni a bájos kis lakásodat. Nem akarom összefüstölni a bájos kis életed.

Castiel felvonja az egyik szemöldökét.

- Rendben, kijövök veled.

- Mi a fasz, félsz hogy kiégetem az erem a csikkel? Ha meg akartam volna ölni magam, akkor megteszem még az úton. Jézusom ember, ne játszd már az anyá— faszom. Eltörődve visszahull a fotelbe.

Castiel elé lép, felemeli a fejét. Dean arca lágyan dobol az ujjai között, és ő szorosan lehunyja a szemét. Az érintés átöleli és azt suttogja, biztonságban vagy. Hiába próbálja visszatartani,a  szája megremeg. Castiel halkan, szinte suttogva beszél, mint a telefonban annyiszor, most, élőben azonban nem csak erejük van a szavaknak – élnek. Lágyan, pulzálva gyógyítanak.

- Figyelj rám, Dean, nincs rossz ember. Nem vagy rossz ember. Rossz dolgokat tettél, de nem vagy eleve – a szót választékosan ejti- elcseszve. Isten – Dean hitetlenkedve megforgatja a szemeit, Castiel azonban zavartalanul folytatja- mindannyiunkat tökéletesnek teremtett.

- Tudod, a közhelyeid nem segítenek azon, hogy undorodom magamtól.

Castiel letérdel elé, és lassan maga felé húzza,- mi a faszt csinálsz ember- majd átöleli. Dean ösztönösen visszaölel, feje a másik vállára bukik. Tartja őt, biztosan, stabilan. Érzi mellkasa alatt a szívdobogást, ajkai alatt pedig a hús forró rezdüléseit. A bőrében áram, a gyomrában feszülés, a nadrágjában szintúgy. Az öblítőszagtól és a pulóver félreismerhetetlen pulóverillatától vigyorognia kell. Castiel megérzi a másik izmainak mozdulását, és ő is elmosolyodik.

Némán, percekig maradnak így, aztán Dean először csak óvatosan hozzáérinti ajkait, így lélegzik, majd lehúzza a pulóver kivágását, és lassan belecsókol a nyakába. Édes, erős és csontos. Castiel megrázkódik.

- Dean, én sosem csináltam még ezt férfival.

- Akkor már ketten vagyunk. – vigyorog kajánul.

Castiel szemébe néz, a rebbenő kék íriszekbe, arcát a tenyerébe fogja, és finoman csókolja meg. Máshogy akarja csinálni, mint eddig. Nem a trófeák vad elcsábításával, nem az egyéjszakások kegyetlen szeszélyével. Egyszerűen csak közel akar kerülni hozzá, amilyen közel csak tud, belesimulni és feloldódni.A barátságát akarja és ha kényszeredve vallja is be, hogy szüksége van rá- a segítségét.  

Lassan elmélyül a férfi-íz és az arcszesz illata, a fogak karcolása és a borosta surranása, nem elég, hüvelykujjait Castiel arccsontjain nyugtatja, majd végigsimít a haján, végig a fül mellett, le a nyak ívén a vállakig. Zihálva lélegzenek.

- Basszameg Cas, én nem tudom, mi ez. Nem szoktam külvárosi magántanároknak ezt mondani. Vagy középkorú pasasoknak. De kurva gyönyörű vagy.

Fél éve ismeri a hangját, minden árnyalatát, a rossz és a jó napjait, a magányát és az elzárkózását is.  

Most hallja először nevetni.





Tünetek és egyéb részletek dőlten innen: http://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/alkoholizmus/344