önmatt

Berobbant a nyáridő meg az élet, úgyhogy gyorsgépeléssel igyekeztem minél hamarabb befejezni egy kihívást; nevezetesen Raistlin meta-ajánlatát a Days Of Future Past egyik cherik jelenetére (tudjátok amikor a repülőn vannak és nagyon agresszívan ~old friends~) és bár valami nagyon furcsa stílusba csúsztak a fiúk, de pofátlanul szerettem velük írni, és most így ajánlanám az elkészült ficet is.

Figyelmeztetések:
. első sztori, bizonytalan sztori
. műfajilag nehezen határolom be, flangst talán, közben pedig hurt,
néha erősen comfort, meg egy kis rezignált angst;de nem vidám
. szóval a képnek ne higgyetek
. erősen korhatáros /NC17/18+/

Önmatt: a feladványszerzés egyik témája, 

lényege, hogy a mattot kapó fél 

szándékos lépéseket tesz 

a matt érdekében

♙

Erik nyert. A sötét tisztek büszkén állják körbe a fehér királyt.
- Ismerd be nyugodtan. - A mosolya felemás.

Charles biccentve megrázza a fejét. Erik figyelemmel kíséri, haj ide, haj oda. - Nem fogom kimondani, Erik. - Kijöttél a gyakorlatból. Charles felhorkant. - Hát, nem nagyon volt kivel. Erik egy felvont vállal jelzi, hogy nem hatódott meg. - Nekem sem.

Hallgatnak a félhomályban. A fekete király kecsesen billeg a táblán.  

Sűrű csend.

- Hogy mondod, Hank?- az említett hátrafordul a pilótaszékből, lehúzza a headsetet és újra felteszi a kérdést: kapcsolja-e fel a fővilágítást, vagy  pihennének, és elég lesz a jelzőfény. Charles a elmosolyodik a gondoskodáson.

- Köszönöm Hank, hagyd csak. Megvagyok mára. - Riportjeletések és a tévéfelvételek nyersanyagát olvasta, most összeütögeti az irathalmot, becsúsztatja a TRASK feliratú mappába, fáradtan megdörzsöli az orrnyergét, majd feltekint a szemben ülőre.  

Erik mozdulatlanul, üres tekintettel mered a kinti égre. Fél órája így ül, kihúzott derékkal, tenyere szimmetrikusan a térdeire fektetve és Charles-on végigfut a hideg, amikor rájön, hogy ez még a börtön: Erik, egy apró térbe zárva, a magára erőltetett nyugalomban.

Az arcélét figyeli. A bőr vékonyan feszül rá a csontjaira, a szemöldök vonala közé ráncot húzott az elmúlt tíz év, a szemei félig lesütve. Mindig is meglepte, milyen halványak a szempillái.

Erik törékeny.

Elfordul és ő is kinéz az ablakon. Egy nagyváros fényei pókhálószerű mintába futnak, körülötte tömény sötétség. Az ég néma. Idebent a fény óvatosan simítja az összeszorított állkapcsot, felfut, majd eltűnik a szemgödörben. A halvány íriszek fókusztalanul lebegnek.

Erik törött.

Charles az asztalra csúsztatja a kezében tartott dossziékat, és hátradőlve a tekintetét kezdi keresni. Végigfut a karcsú derékon, a feszes vállakon és a nyak ívén. Erik hosszú percek után reagál csak,  felesleges mozdulatok nélkül fordul felé.

- Hé csak azt akartam kérdezni…

Kérdő biccentés, és Charles hirtelen nem tud mit mondani. Elszorult torok,  Bámul rá, bele az élesen metszett szemekbe, kétségbeesetten kutatja mögöttük a fény és a gondolatok útját. Hideg közöttük a levegő, és a távolság. Erik tekintete rajta függ - hűvös menta, hajnali ég, üveg, fém, ciánkáli,  lassan egészen a bőre alá égeti magát, és Charles érzi, hallani véli a szavakat- nem a harag; a csalódottság fájdalmát. Mégsem veszekednek. Nem fognak veszekedni, talán már soha igazán. Némán ülnek  szemben, a térdük egymás felé, közöttük némaságba burkolt sakktábla, és Charles azon gondolkodik, hogy vajon most lemondanak egymásról, vagy épp ellenkezőleg: épp sikerül elfogadniuk a másikat. Erik még mindig kérdően néz rá, várja a mondat végét.   

- ...hogy elfogyott az ital, és nem töltenél-e új kört. - vágja ki magát végül.

Erik egy intéssel magához lebegteti a tálcát, tölt egy kristálypohárba, majd az egészet visszaküldi. Emlékek egy közös múltról.

Logan felhorkant álmában. A másodpilóta székében ül, félig lecsúszva, a haja a háttámlára borzolódott, lábai hosszan maga elé nyújtja. Hank a műszereket figyeli, és magának motyog, talán a rádióból szűrődő dal szövegét.

Charles ujjaival a pohár szélén dobol. A kontúrok lassan pasztellé kavarodnak, és beléjük szövődik az a tíz év, amikor csak ebbe volt ereje menekülni. Felfeslik némi öngyűlelet - nem elég erős ellenállni neki, nem elég erős megmásítani, és sosem lesz elég erős kiszállni belőle. Tudatánál van, de engedi, hogy ráereszkedjen a megszokott bódulat: lámpaburák szűrt fény a múltból, és most, új élménként Erik illata.

Elmosolyodva kinyújtózik, tesz pár lépést a kabinban, majd a kanapéra ül vissza, felhúzza az egyik térdét, és karjait a háttámlán szétvetve kényelmesen kinyújtózik.

Erik a nyugodtan ül a székben.
Egyszer volt, hol nem volt egy csodálatos férfi, akit a víz alá nyomtak, de felbukott belőle, maga köré ölelte, és szembefordította a világgal.
Erik Kubában, a tengerparton, homokos só és sós víz és sós könnyek; és most mégis együtt.

Egyszer volt, hol nem volt, a férfi embersége elveszett időközben, és ő nem tudta megmenteni.

Erik a Pentagonban, évekig, és az a hányásízű elégtétel a torkában, amikor leszíjazza a karját és sziszegve belövi a szérumot, hogy mindenkinek felelnie kell a tetteiért.

Egyszer volt, hol nem volt, a világ győzött, a férfi pedig elsétált, de a tekintetét ott hagyta Charles szemébe marva;a tükörképben a mosdókagyló felett, az anyag fecskendőjében remegve, és mindig, minden pohár ital felszínén.

A vérébe jutott, és most is őt figyeli. Szeme körül finom szarkalábak, az íriszekben pedig melankolikus fájdalom és kemény elszántság kavarog. Túl sok. Charles nem gondolja végig, amikor felugrik a kanapéról, és menekülésként az utastért mögötti mosdó felé siet, ne nézz rá, ne nézz rá, ne.

Lassú léptek mögötte, kétely, hogy miért jött utána, és jóleső bizonyosság, hogy mégis.

Mondana valamit. Nem tud. Megköszörüli a torkát.

- Erik. - A név nem kopott el. Annyi év, harag és fájdalom után még mindig ott van mögötte az öröm, Erik, Erik, nem tudja abbahagyni, Erik, öröm, Erik.

A férfi fél vállal az ajtónak támaszkodva áll, minden íve hanyag elegancia, és válaszként csak felvonja a szemöldökét. Charles azon gondolkodik, hogy megmagyarázza-e a nyilvánvaló helyzetet, megkérje, hogy ugyan állna félre, vagy csak csukja be előtte az ajtót.

Erik azonban minden variációt ellehetetlenít azzal, hogy közelebb lép, hallja, egy lépés, még egy, majd mögé húzódik és mindkét tenyerét a vállára helyezi. Charles teste automatikusan megfeszül, ellentart, mégsem lép arrébb, ahogy Erik kezei végigsimítanak a vállán, majd lecsúsznak a felkarjára, és egészen enyhén megszorítják.

- Erik.

Az ujjbegyek nyomása az ing anyagán keresztül.  
A szívdobbanások.

Érzi a hangon, hogy a másik mosolyog, és ha ránézne, ott lenne az a kis ránc, ahol a bőr a keskeny, ívelt ajkak sarkába fut, könnyedén, elegánsan és-

- Nem bánnád, ha megölelnélek?

Charles megdöbbenve fordulna hátra -ez nem Erik- de ő válaszra sem várva átkarolja - ez Erik- és magához szorítja.

Állnak az ölelésben, és a múlt képfoltokban cikázik el mellettük.

- Tíz év, Charles. - Belemosolyog a tarkójába, orra alatt langyosan surran a levegő- Hiányzott.

Hátulról a füléhez hajol, félresimít pár tincset, és halkan belesuttog:

- Amúgy tetszik ez az új stílus.

Állnak egymás életében, Erik  kezei Charles mellkasán összefonódva, Charlesé rajtuk pihen, magához szorítja őket, cirógat a bőr, és egy pillanatra lehunyja a szemét. Az erős karok stabilan, pontosan tartják, ő vesz egy nagy lélegzetet, és mint először a vízbe, utána a vízbe, most is vele merül. Erik a biztonság.

- Tíz év- suttogja vissza maga elé.

Erik, ahogy egész testében remeg az impulzusoktól, pumpál az ereiben az alkohol, pulzál körülötte a fémkabin és Erik, ahogy belecsókol Charles hajába, majd Charles, és Charles óvatos ujjai a nyakán, Charles ajkai a nyakán és Charles, ahogy örömmel felnyög amikor a falhoz lökve megcsókolja és rászorít.

Nyelv az alkohol alatt, nyelv a másikkal összecsúszva, gyors, kapkodó csókok és nem elég, Charles hajába túr és ő válaszul magához rántja a derekát, összefeszülnek, bőr, nadrág, nadrág, megint bőr, túl messze, remegő ujjak, gombok, ing le és a levegő a bőrre tapad, remegő ujjak a mellkas bőrén végigszaladva,

Erik, nem elég,
Charles, nem elég,

összeakadt zihálás,

az övcsat magától oldódik ki.

A mosdóban a hetvenes évek magángépeinek elmaradhatatlan kellékei: kézmosó, egy kis tubus és melette óvszer a diszkréten besüllyesztett fiókban, és az izzadság rock n’ roll csillogása a mellkason. A pult meglepően alacsony. Épp jó magasságban van.

Az ajtó halkan kattan. Erik ajkai alatt a tejszínű bőr, a gerincoszlop vonala a csigolyák nyomán egytől egyig, lassan, kényeztetően csókolja, bele-belekap. Finoman készíti fel, egy ujj, nyakbacsók, kettő, majd három, szünet, és utána csak a forróság. A tükörben elkapja Charles pillantását. A haja a homlokába tapadt, kapkodó mozdulattal simítja hátra. Beharapja a száját. Felmosolyog rá.

Felkiált.
Oxigénhiány.

A víz csíkokban folyik le a bepárásodott tükrön.

Remegés.
És Erik.

Összefulladt lélegzet.  

És Charles.

Charles, ahogy tompán felnyög,  és a Erik, ahog mosolyog, büszkén, élesen, de a szeme szomorú. Lassít, és tenyerét a másik tarkójára simítva maga felé fordítja az arcát. Komolyan néz rá, és valami egészen mély szeretettel. Így emlékezz rám, kéri a szempár.

Erik mindent erre a lapra tett fel.

Egy lökés - szerettelek, Charles.

Egy újabb - elveszítettelek, Charles.

Felveti a fejét, hogy most ne kelljen a másik szemébe néznie, csak amíg összeszedi magát.

És szeretlek, és el foglak veszíteni megint- lassan, mélyen a nyakába csókol - de így emlékezz rárm, amikor majd gyűlölni akarsz.  

A szűk térben nehezen fordulnak egymás felé. Erik kezébe fogja Charles arcát, és becsukja a szemét. A sötétség egy pillanatra átöleli. Lélegzet a bőrén, közeledő mozdulat, majd Erik ajkai az övén. Finoman csókolja meg. A nyelve Erik fogai alatt, mély, intenzív, a sötétben minden érzés és minden érintés élesebb, Erik fogai pedig összezárulnak, Charles felkiáltana, de csak nyögni tud, és a vér fémes íze, és így van jól.  Majd kezeit Charles belsőcombára simítja, rászorít az izmokra, majd feljebb, mellkas, a nyakát a tenyerébe fogja, lassan öleli a bőrt, úgy érinti, mintha először tenné, és úgy érinti, hogy utoljára teheti.

Hamarosan leszállnak, megkeresi, megtalálja, és likvidálja Mystique-et, ők pedig nem beszélnek, soha többé.

Mystique vére a szabadságukért. Egy élet ki tudja, hányezerért. Sajnálom, Charles. Még egyszer nem nézhetem végig, ahogy kiirtják a fajtám...a családom. Kétségbeesetten szorítja az arcát, és a csók mély, fájdalmas, és igazabb, mint éltetében bármi.

Így emlékezz rám vissza.

Charles cinkosan hunyorít fel rá.

- Nem is rozsdásodtál be annyira.

Erik fintora egy önérzetes ez nem volt kérdés-be húzódik, majd egy mozdulattal alá nyúl, felemeli a pultról, és lendületesen magához húzza.

- Mondtam, hogy könnyű játszma lesz.

Charles felnevet, rekeszből, majd a kabinfalnak esik. Magával rántja a szintén vigyorgó Eriket és harapja, ahol éri, a nyakát, a mellkasát, Erik egyik kézzel beletép a hajába, a másikkal szorítja a derekát, ujjai a csípőcsontba nyomódva, nem elég.

Erik int a szemével, és a zene kint felhangosodik.

Pára, bőrillat, majd csak szédülnek egymás karjaiban, félig állva, félig támaszkodva.

Langyos, lusta csók. Kétszer két és fél négyzetméter. Felharapott váll, és homlokba tapadt hajtincsek. Szavak nem kellenek.

Aztán vége.

Cipzár és precízen visszagombolt ing.
Távolódó léptek.

Charles homlokát az ablakkeretnek támasztva ül.  

A Hold foszlányokban lóg a képbe. Éjjeli fények.

Ideülhetne mellé a kanapéra. A műanyag ablakmáz helyett a vállának dönthetné a fejét, és csak figyelnék, ahogy lelassul a lélegzetük. Nézhetnék ezt a kibaszott holdkorongot. Beszélgethetnének. Beszélgethetnének önmagukról, egymásról, az egymásba fonódó világukról és beszélgethetnének a csöndről, Erik hangja, szavainak karcos dallama, és nincs akcentusa és nincs múltja és nincs jövőjük.

Nem érzi őt.

Charles keze a pohár felé indul, visszakapja, száj beharapva, nem élvezetből- önmagát visszatartva, aztán a kéz újra az alkohol felé húz.

Nem hallja, mit csinál.

Az arca fintorba rándul, ahogy lehúz egy kortyot, az alkohol a torkában, levegőt kellene vennie, de csak szorítja, foga az üvegnek koccan, whiskey, szájíz, száraz könnyek.

Sosem fogja tudni, mire gondol.

A műszerfalat figyeli, Hank kissé feszélyezetten szintúgy, Logan pedig, immár ébren, őket.

Charles fulladozik.

Ez lesz, Erik.

Ismét csak az ívei az ajtókeretben.

Ez marad belőlünk.

A váll, a derék karcsú vonala, alatta ahol a húsba mart.

Ennyit adsz magadból,

Géphang, pittyenés, Hank figyelmeztetése.

barátom.

Összenéznek.

Erik az ujjaira támasztja állát, és udvariasan biccent.

Charles lehunyt szemmel, összepréselt mosollyal bólint.

Jelzőfények.

A gép ereszkedni kezd.

KOMMENT