powder

Good Omens párperces. 

Figyelmeztetés: flangst.

(Avagy találjuk ki együtt, miért indulnak a legnagyobb boldogságból, és miért jön közbe mindig valami, majd amikor megvan, szüntessük is meg, mert ez nem állapot. Ha összefogunk, sikerülhet. *lelkes induló* )

Powder

Azirafael hazafelé biciklizik, surran a járda a leeresztett kerekek alatt. Egy magasabb szegélynél leszáll, és óvatosan feltolja. A zebránál is, szabályosan. Fél az autók között menni, a gyalogosok miatt viszont csak lépésben halad. Egy néni a gurulósát húzva, céltudatosan baktat előtte. Csontos, kihúzott váll, szigorú madárvonások. Gondolatban bocsánatot kér tőle, bár csak egy egészen kicsit előzte be, és biztosan nem csapott olyan nagy menetszelet, hogy meglökje az asszonyt, de jobb a békesség. A sopánkodást, és holmi huligán fiatalokra tett cseppet sem úrhölgyi megjegyzéseket szerencsére már nem hallja.

Elgurul a bordóra festett ’Bar Soho’ mellett, majd ráfordul a Greek street-re. Lámpát kap. Valaki utána szól, de nem reagál, a csomagtartóra rögzített (professzionálisan: egy rozsdás pókkapoccsal és egy erősebb imával) táskát figyeli. Boldogan sóhajt- még megvan.

*

Szerette az Old Compton sarkában megbúvó kisboltot: a négy lépcsőfokot, ami az ajtóhoz vezette, a fűszerek illatát, és ahogy belépéskor megcsapta a langyos félsötét, a falon futkosó apró fényeket. Az árus egy vénséges arab, arcából nevetve villan ki a csorba fogsor, ahogy teával kínálja, és kedves fiamnak nevezi. Azirafael őszintén nem értette, miért nem járnak ide sokkal többen.

- A szokásosat kéri?- Bólint, és míg az öreg egy apró kanállal méricskélni kezd, ő tűnődve a faliszőnyeg mintájában feledkezik. A perzsák ősi vallása szerint a Jó és a Rossz örök ellentéte tartja mozgásban a világot. Elnézi az egymásba fonódó égmadarakat, és arra gondol, hogy ők aztán hozzáteszik a magukét a mozgáshoz. Vörösek lobbannak benne vad indás narancsokkal, egymást kergető lepkeszárnyú szörnyek az intarziák között. Felbuknak, alámerülnek, elbuknak, ne vonj párhuzamot, ez csak egy textildarab. Megzörren a papírzacskó, az érdes hang pedig kizökkenti a gondolataiból.

Lista. Emlékezz a listára Azirafael. Terminál. Egyenleg. Kód nem kell. Zöld gomb.
Terminál (Az nem egy csarnok?) Kódgomb. Zöldgombkód. Egyenleg. (Miért vannak gombok egy csarnokban?) Aláírás. (És miért nincs gomb ezen a kártyán?) El ne felejtsd, aláírás.

A pulton heverő toll felé nyúl, amikor hirtelen megmerevedik, lesápad, az oldalához kap, és elnyúló arcvonásokkal fordul az árus felé. Remeg a keze. Gyorsan körbetekint, félpillantásokból felméri a veszélyeztetett embereket, két lézengő egyetemista, egy teázgató hölgy a sarokban, és a polcoknál mintha egy középkorú férfi kutatna a dobozok között, rendben, az csak négy, az árussal együtt öt, talán még időben ki tudja menekíteni őket, csak el kell kiáltania magát és talán kirobbantani az ajtót és -

  

- Szól a telefonja, kedvesem, nem veszi fel?- Az oldalzsebében konokan, bordát bántóan rezeg a készülék, majd Freddie kacér crazy little thingezésbe kezd. Azirafael megnyugodva, és igencsak rosszallóan sóhajt egy nagyot, majd rábök a hívás fogadása opcióra. Le akarja szidni a váratlan hívásokért, mint mindig, de akkor be kellene ismernie, hogy megijesztette a készülék. Megint. Különben is, kezd megbarátkozni bele, van például az a kígyós játék, amivel, gondolta végig, az illőnél többször játszik. A füléhez emeli, igedes szusszanás a másik oldalról. Belemosolyog a vonalba.

-Szia. Épp fizetek. – összevonja a szemöldökét.- Igen, megy. Igen, képzeld, tényleg megy.
Mi?! Kizárt. Neeem, nem. Azt nem. Na jó, megbeszéljük. Rendben, akkor otthon.  – bontja a vonalat. Az árus kajánul ráhunyorog.

- Szép is, ha az ember fiatal és szerelmes. – Azirafaelnek nincs szíve megcáfolni az elmerengő mosolyt, biccent, és rendezi a számlát.  

*

A bicikli a járdának csapódik. A kerék őrülten kattogva forog, a kakaópor pedig lüktetve szétömlik a betonon. Azirafael rohan, ő lassításban érzi, a bemondónő később, az esti hírekben elképesztő lélekjelenlétként emlegeti.

A kislány a járdaszélen feküdt. Szőkésvörös haja volt, és lassan, álnok, ragadós alattomossággal folyta körbe a vér. Mellé vetődött, rázta a fájdalom, ahogy a kezét a sebre szorította (aprón remegő szempillák. pici száj. éles szilánkok a tarkó puha hajszálain) Ujjai alatt érezte a vér bizsergését, és a búcsúzkodó életet. Egy pillanatra a gondolatait is tisztán hallotta, riadtság és megnyugvás elegye, olyan üvöltenivaló természetességgel, ahogy csak egy gyermek tudja felfogni a világot. Közel hajolt hozzá, és a sírást visszafojtva, suttogva, ősi szavakkal megáldotta. A kislány szemében felragyogott a béke, szájával mintha az angyal szót formázta volna… aztán csak a csend volt, vákuum-üresség.

A szirénák ellepték, két oldalról üvöltöttek rá, fények robbantak és rohanó emberek mindenhol, gurul a mentőágy, ijesztően csattog a kereke a köveken, hiába-hiába-hiába-

A füle bedugult. Valaki foszlányokban válaszolgat egy rendőrnek, baleset, mmmhhntális ütközés, hnnghnnnhhdhdhdnki a kereszeződésből- -nem tudott megállni- nnngggrántott-elrántott kormánykikerülniakarambolt- nem tudott megállni-krzzgszddrrrrr- a járdára fel-

A csend dobol a hártyán. Rebegteti, és lassan át is szakítja.

Miért.

A földön görnyed és émelyeg, erős kezek a vállán, egy mentős segíti talpra. Igen, uram, az adatait ráér később is, üljön le és lélegezzen mélyeket.

Teremtő, miért.

Nyög valamit. Ugyan uram,
Uram! így is többet tett érte, volt vele valaki az utolsó percekben, ilyenkor ez a legfontosabb, fontosabb mint gondolná, mert…

Azirafael nem figyel rá. Mindketten tudják, hogy a hivatalos bariton őt akarja megnyugtatni, de ő nem akar megnyugodni.

Lenéz az ujjaira: lassan megszárad a vörös. A könnyei is.

A mentőtiszt még mindig mormol. Azirafael lerázza magáról a valahonnan rákerült plédet, majd felegyenesedve két árnyékot vesz észre a szeme sarkából.

Az egyik egy ijesztően ismerős lökhárító.

A másik a kormányt elfehéredett ököllel szorító, üvöltő Crowley.